Az eltiltásból visszatérő teniszező az Australian Open előtt autizmusáról vallott
Jenson Brooksby olyan kihívással küzd születése óta, amit legtöbb vetélytársa el sem tud képzelni.

Jenson Brooksby olyan kihívással küzd születése óta, amit legtöbb vetélytársa el sem tud képzelni.

Sokan még a szabályt sem tudták, az edző viszont nagyon lelkes volt.

Az MI pontjai nem számítanak bele a végeredménybe, de ha nagyon eltér majd a pontozólapoktól, az nagy vitákra adhat majd okot.

Eseménydús negyeddöntőt játszott egymás ellen a Tottenham és a Manchester United.

Norvégiában a 91. percben született gól mindent borított.

Michael Smith és Kevin Doets a tavalyi drámájukat is fokozni tudták.

A Messi és az óriások című sorozat eredetileg 2023-ban készült volna el, de a kezdési időpontja sincs meg.

Fallon Sherrock nem tudta megismételni öt évvel ezelőtti bravúrját.

Lindsey Vonn öt évvel a visszavonulása után újra a világkupában versenyez.

A volt keletnémet klubok meccsein a német harmadik-, illetve negyedik ligában annyian vannak, mint egy közepes nézettségű NB I-es fordulóban összesen.

A három évvel ezelőtti negyeddöntős a játékával, majd nyilatkozatával is felhívta magára a figyelmet.

Yaakobishvili Áron már korábban is a váltáson gondolkodott, de végül szerződést hosszabbított a klubbal.

Noé Pontinak nagyszerűen sikerült a budapesti rövid pályás világbajnokság, erre örökre emlékezni akar.

Nem hagyták jóvá a referendumot.

Bekövetkezett, amire számítani lehetett, a Red Bull szerződést bontott a mexikói pilótával.

A legjobb magyar teniszező teljesítette idei célját, de jövőre még feljebb lépne a ranglistán.

A japán Endo a tartaléksorból előre lépve középhátvédként is remekelt a Ligakupa-meccsen.

Három futballista is továbbállhat a télen.

Egy hely még kiadó a 2025-ös rajtrácson.

Az ukrán sikeres éveket töltött a Ferencvárosnál.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.