Szijjártó Péter: A Honvéd-kiállítás bemutatja a világ egykori legjobb futballcsapatának nagyszerűségét
A látogatók tanúi lehetnek az egykori kommunista rendszer végtelen kicsinyességének.

A látogatók tanúi lehetnek az egykori kommunista rendszer végtelen kicsinyességének.

Arne Slot két meglepőt is húzott, az egyik a magyar középpályást érintette.

Idegenben utoljára szerepelt az idén a BL-ben a magyar együttes.
A látogatók tanúi lehetnek az egykori kommunista rendszer végtelen kicsinyességének.

Arne Slot két meglepőt is húzott, az egyik a magyar középpályást érintette.

Idegenben utoljára szerepelt az idén a BL-ben a magyar együttes.

A Magyar Olimpiai Bizottság, Nagy Tímea, Kovács Kokó István, Vaskuti István és Kemény Dénes közösen az Alkotmánybírósághoz fordult.

Kijelentette, ha mindenki beleteszi a magáét – vezetők, szakmai stáb, játékosok és szurkolók –, akkor összejöhet a nagy álom.

A Ferencváros vezetőedzője azt látja a skandináv csapatoktól, amit a saját csapatától is látni szeretne.

Az ötszörös olimpiai bajnok Lopez Nunez sűrű programot bonyolít le csaknem egy hét alatt Budapesten.

Az ötlet a Premier League-ból származik, ahol jövőre a kihangosított játékvezetők elmagyarázhatják a szurkolóknak a VAR segítségével hozott ítéleteiket.

A lengyel csatár a keddi duplájával Cristiano Ronaldo (140) és Lionel Messi (129) után a harmadik játékos lett, aki elérte a százgólos határt a BL-ben.

Az RB Leipzig 1-0-ra kikapott az Inter vendégeként, így öt lejátszott mérkőzés után továbbra is pont nélkül áll a Bajnokok Ligájában.

A nagyon mély gödörbe került a Manchester City, kedden este még háromgólos előnyből sem tudta legyőzni hazai pályán a Feyenoord gárdáját.

Urblík József azért hosszabbított szerződést a Vasassal, mert biztos benne, hogy a csapat feljut az NB I-be.

A Liverpool 24 éves középpályása minden eddigi csapatánál alapemberré küzdötte magát, és mára már 328 tétmeccsnél jár.

December 21-én Rijádban másodszor is összecsap egymással a WBO, WBC, WBA és IBO nehézsúlyú világbajnoka, Olekszandr Uszik és a brit Tyson Fury.

Abu Fani az Egyesült Arab Emírségekbe vagy az MLS-be szerződhet, a Fradi állítólag hétmillió euró fejében hajlandó lenne elengedni egyik legjobbját.

A Manchester City 3-0-s előnyről játszott 3-3-as döntetlent a Feyenoorddal a Bajnokok Ligájában.

Az erdélyi játékvezető a Bayern München és a PSG rangadóját vezette a Bajnokok Ligájában.

A nap legnagyobb rangadója a Bajnokok Ligájában a Liverpool és a Real Madrid összecsapása.

A magyar férfiválogatott végre hiába játszott a tőle elvárható módon, messze került az Eb-től.

Egy korábbi női kézilabda-Eb összesen 723 millió nézőhöz jutott el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.