„Ez a sors így volt megírva” – Csengey Dénes harmincnyolc évéről
Ha ismernék, melyik helyét kereső, a világot megváltani akaró kamasznak ne lenne vonzó Csengey Dénes ma is?

Ha ismernék, melyik helyét kereső, a világot megváltani akaró kamasznak ne lenne vonzó Csengey Dénes ma is?
Az első reakciók alapján nem várható semmiféle érdemi változás a szivárványkoalíciónál.
Az ellenzék nem változik, most is kizárólag a külföldi erőközpontok érdekeit képviseli és védi.
Ha ismernék, melyik helyét kereső, a világot megváltani akaró kamasznak ne lenne vonzó Csengey Dénes ma is?
Az első reakciók alapján nem várható semmiféle érdemi változás a szivárványkoalíciónál.
Az ellenzék nem változik, most is kizárólag a külföldi erőközpontok érdekeit képviseli és védi.
Annak a politikai-világnézeti iránynak, amelyet Márki-Zay és a mögé felsorakozók képviseltek, csakis a csúfos bukás lehetett a vége.
A nemzetépítés mellett a tudatmételyezők ellen is folyamatosan harcolni kell.
Nem értik sorozatos vereségük okait, emiatt sem képesek megváltozni.
Ilyen időkben minden országgyűlési választás egy-egy szabadságharc.
Minimum kéthetes, amolyan kudarcfeldolgozó vakációra bocsáthatjuk a balos kényszerkoalíció leharcolt vitézeit és vitéznőit.
A negyedik kétharmados győzelem vitathatatlan felhatalmazás a nemzeti kormánynak.
Udo Baron, a politikai extremizmusok kutatója vizsgálat alá vette a németországi Fridays for Future szervezetét.
Nemcsak egy térségi konfliktusról van szó, hanem ideológiai összecsapásról is.
A baloldal kampánya a reálpolitikai érzék és a nemzeti érdek iránti elkötelezettség teljes hiányát mutatja.
Ez a tétje a vasárnapi szabadságharcnak: a nemzet jövője, a haza szuverenitása, a magyar igazság.
A nagyobb nemzeti jövedelmen való osztozkodásban jobban jártak a munkavállalók.
A felmérések azt jelzik, az erdélyi voksolók túlnyomó többsége, mintegy kilencven százaléka a Fidesz–KDNP-ben látja a jövőt Magyarországon.
A magyarországi ellenzék miniszterelnök-jelöltjének stábja és Zelenszkij ukrán elnök között megtörtént a kapcsolatfelvétel.
Nagyon vigyáznunk kell holnap: a baloldal minden aljasságra képes!
A jobb híján baloldalnak nevezett zavaros konglomerátum szemében a jobboldaliság, a konzervativizmus eleve gyűlöletkeltésnek minősül.
Az utolsó magyar király politikája és emberi tartása révén méltó példakép lehetne napjaink közéleti szereplőinek is.
Soha senki, egyetlen más kormány sem segítette az elszakadt magyarságot annyira, mint az aktuális magyar kormány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ELEMZŐI HANGERŐ – Aki még nem küldte vissza a szavazólapot, tegye meg, online is van rá lehetősége.
A termesztőknek minden évben új vetőmagot kell vásárolniuk, így egy csapásra függővé is válnak.
KÉT MAGYARORSZÁG – A Los Angeles-i szélsőbaloldali söpredék napok óta gyújtogat, fosztogat, rombol és tombol.
Ahol a jobboldal nyer, ott az EU hamarosan jogállamiságról és demokráciadeficitről kezd papolni.
CSENDES ÓRÁK – Szegeden egyre kevesebben ő-znek, de a remény hal meg utoljára.
Mi az, amit nem tekinthetünk tudománynak, sőt még ideológiának sem, hanem leginkább elmebajnak?
Az átlagos fejlettségi szint alatti tagok számára a csatlakozás csak hátrányokkal jár majd.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
A Tisza Párt elnöke bármit büntetlenül megtehetne, örök büntetőjogi mentességet kapna minden általa elkövetett bűncselekmény alól.
Súlyos vádak és titkos vallomások rázták meg Nagy-Britanniát: a manstoni migránstábor dolgozói szerint a központ már alig bírja a nyomást, miközben naponta özönlenek az illegális bevándorlók.
„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul” – szól a híres idézet Victor Hugótól, s valóban nem véletlen, hogy a zene évezredek óta megkerülhetetlen a számunkra, mint ahogy az sem, hogy éppen a mai napra esik zene ünnepének világnapja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.