Miközben olvastam, egyre erősödött bennem egy érzés. Nem is önmagában az, hogy ezeket a novellákat bűn annyi ideig a polcon hagyni, amennyi ideig én ott hagytam őket. Ez egyéni probléma. Hanem eszembe jutott a kétezres évek elejének ádáz vitája a Harry Potter-jelenségről. Akkoriban sokan azt mondták, milyen jó, hogy nálunk is megjelent J. K. Rowling fantasyregény-folyama, mert a gyerekek újra megszeretnek majd olvasni. Csakhogy a Harry Pottert bújva nem olvasni szerettek meg a gyerekek, hanem Harry Pottert olvasni szerettek csupán meg. Óriási különbség!
S ma, húsz év távlatából látjuk, hogy a Harry Potteren felnőtt generáció sem szeretett meg igazán olvasni, csak elmerült egy divathullámban, az utánuk következő, kütyüfüggővé tett korosztály nagy része meg nemhogy alig, de tényleg semmit nem olvas.
És akkor itt jusson eszünkbe – magyartanároknak és szülőknek, tollforgatóknak és kulturális megmondóembereknek egyaránt – Esti Kornél!
Hogy a mai gyerekek figyelmét nem lehet már lekötni hosszú szövegekkel? Semmi gond: az Esti Kornél-novellák mindössze 5–20 oldalasak, könnyen emészthetők, közérthetők, történetvezetésük élvezetes, stílusuk magával ragadó. Hogy a mai gyerekeknek nehéz egy régi szöveg? Hát kell Kosztolányi frissességénél, időtlenségénél több? Ráadásul ezeknek a történeteknek minden lapján ott van a gyermeki csínytevés, a kamaszos lázadás – ami tényleg kortalan. Ha csak néhány mai kamaszt megfog Esti Kornél, ők biztosan kíváncsiak lesznek, hogy alteregója, ez a bizonyos Kosztolányi Dezső, miket írt még. S talán arra is, hogy a mélységes mély kútból mi mindent lehetne még a felszínre hozniuk. Nem mások kedvéért, hanem a maguk épülésére.
A szerző a Magyar Nemzet szerkesztője
Borítókép: Kosztolányi Dezső
Magyar Széppróza Napja
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!