Nem sokkal azután, hogy tavaly novemberben a republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump fölényesen megnyerte az amerikai elnökválasztást, Amerika-szerte számos szakértő és sajtómunkás tűzte ki maga elé célul, hogy a meglepően magabiztos jobboldali győzelem kapcsán magyarázatot szolgáltasson azok számára, akik bevallottan nem tartoztak az elnök táborához. Ennek a feladatnak a bonyolultságát csak tovább fokozta az a tény, hogy e réteg politikai értelemben vett tájokozódóképessége az elmúlt hónapokban jelentősen csorbult, köszönhetően a baloldali közvélemény-kutatók által tendenciózusan közölt álfelmérések adatainak, amelyek rendre nagyarányú demokrata győzelmet vetítettek előre.
Mindezek ellenére az objektivitást mint szempontot még valamelyest szem előtt tartó elemzők Trump győzelme kapcsán végül ugyanarra a következtetésre jutottak, mint amit a világ józanabbik fele már régóta magáénak vall.
Ez pedig nem más, mint a hétköznapi és a hazájukat szerető, dolgozó emberek igényeinek a képviselete – mint az infláció letörése, a lakhatási válság megoldása, a kedvezőbb adókulcsok bevezetése, illetve az illegális migráció és a határvédelem kérdése – előrébb való, mint a különböző multinacionális cégek, a nemzetközi politikai hálózatok és a globális katonai törekvéseket megálmodó elitek önös érdekeinek a kiszolgálása.
Ám ha vannak, akik úgy érzik, hogy Trump elsöprően sikeres kampányának a valódi mozgatórugói kapcsán ez az iménti megfejtés valamelyest hiányosnak hat, nagy valószínűséggel nem járnak messze az igazságtól. Hogy érthetőbbé váljon, hogy az elnökválasztás során Trump miként tudta nemcsak az úgynevezett „popular vote”, azaz számszerűen a legtöbb szavazat bezsebelése mellett mind a hét csatatérállamot is megszerezni, érdemes az elnök által követendő példaként emlegetett szövetségesének, Orbán Viktornak a győzelmi stratégiáját alaposan szemügyre venni.