Ez a természetesség talán azért is ölthetett ilyen elképesztő méreteket, mert ahogy sok mindenről, úgy erről is egyre kevésbé beszélünk nyíltan, őszintén. A liberálisok, a jogvédő szervezetek (amelyek kifacsart gondolkodásmódjuk következtében a magzatok jo­gait lábbal tiporják) mára odáig jutottak, hogy nemhogy magzatelhajtásról nem beszélnek, de már az abortusz szó használatát sem erőltetik, pedig idegen szóként az abortusz eleve távolságtartó és eufemisztikus. A szóhasználat ma már szinte kizárólag a „nők joga”, a „női önrendelkezés” körül forog, mert hát ki ne ismerné el a nők jogait és önrendelkezésüket.

Ha valamit ennyire eltartunk magunktól, s erre próbáljuk érzékenyíteni a társadalmat, akkor – ha „sikeresek” vagyunk – előbb-utóbb mindenki legitim megoldásként tekint majd az abortuszra – valahogy ez a beteges gondolat vezérli e „jogvédők” ténykedését. (A „siker” – hangsúlyozzuk újra – ebben az esetben a minél több kioltott magzatéletet jelenti!)

Vannak, tudom, persze hogy vannak súlyos egzisztenciális élethelyzetek, nem csak olyanok, amelyet a bevezetőben említett példa testesít meg. De azok a „jogvédők”, akik most e krízishelyzetben lévő nőkre hivatkozva kikelnek, mintha kimondottan arra törekednének, hogy igenis vetesse el az anya a gyermekét.

Nehéz mással magyarázni, hogy 2011-ben például miért csaptak világraszóló botrányt az „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek!” plakátokból.

Tiltakoznak is, szervezkednek is bőszen, hiszen Magyarországon olyan borzalmak történnek – kapaszkodjanak meg! –, mint hogy például „megpróbálják lebeszélni a terhességmegszakításra váró nőket”. Sőt ha ez nem lenne elég, a kormány égbekiáltó bűneként „folyamatos az abortuszellenes hangulatkeltés”. Eltorzult világképük ékes példájaként úgy állítják be, mintha „nőellenes hangulatkeltés” is zajlana egy olyan országban, ahol a fél világ által irigyelt családtámogatási rendszer az édesanyát állítja a középpontba, s éppen a nők szabad választását, hogy ne kelljen karrier és gyerek között dönteniük. Mindezt úgy, hogy évekig Novák Katalin személyében női politikus volt a családpolitika arca, akit idén ráadásul köztársasági elnökké választottak.

S e ponton említsük meg Dúró Dórát is, akiről sok mindent lehet gondolni, lehet szeretni vagy nem szeretni azt, amit egykori és mostani pártja képvisel. De a háttérben hasonló célokért dolgozó sok-sok civil, segítő és egyházi szervezet mellett Dúró Dóra érdeme, hogy a szívhang ügye hat évvel ezelőtt a nagypolitikai térbe is bekerült, amikor erről javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Nem véletlen, hogy most is sokan őt kérdezik. Ahogy a Kossuth rádiónak kifejtette, az új rendelet

Szerinte sok nő úgy megy el abortuszra, hogy nem ismeri döntése súlyát. Holott a magzatnak 12 hetes korára kifejlődnek a szervei, van keze, lába, arca, tudja szopni az ujját, és van szívhangja, amelyet az édesanya is hallani fog mostantól. Mint mondta, Észak-Macedóniában, ahol hasonló szabályozás van érvényben, az abortuszt kérő nők húsz százaléka eláll szándékától, miután meghallja a gyermek szívhangját.

Annak idején A néma sikoly című film világszerte emberek millióit taglózta le: ahogy a 11 hetes apróság az ultrahangképen jól kivehetően menekült a szívócső elől, ahogy a szívverése szapora lett, s ahogy apró szájacskáját néma sikolyra nyitotta – halála előtt. Most ez a pár másodpercnyi szívhang jelenthet sok magzatnak mindennél többet – életet.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)