időjárás 19°C Amália 2022. október 7.
logo

Néma sikoly

Pintér Balázs
2022.09.16. 06:00 2022.09.17. 13:42
Néma sikoly

Egyetemista korunk legszebb éveiben akkori otthonomban többször gyűltünk össze. Mondanom sem kell, jellemzően jobbos társaság. Egy ilyen baráti beszélgetés során a család és a gyerekek témája mellett az abortusz is szóba került. N. is ott volt, akivel ráadásul majdnem összehozott minket a 2006-os utca. A beszélgetés egy pontján N. elmesélte egyik, akkor már harmincas barátnőjéék történetét. Hogy két gyerek után ismét teherbe esett a nő, de hát szegények „nem tudják vállalni”. – A két gyerek olyan jól elvan, nem akarják megbolygatni ezt egy kistesóval. Ráadásul anyagilag sem engedhetik meg maguknak, a kocsit is el kellene adniuk – ecsetelte N. Szavaiból nem a megbotránkozás hallatszott ki, hogy az említett nő képes lenne abortuszra menni „ennyiért”, hanem N. őszintén valamiféle együttérzést várt a társaságtól. Döbbent csönd után ránéztem. – Te hallottad, mit mondtál? Komolyan megölnék a magzatot, mert esetleg kicsit rosszabbul élnének? Ez szerinted normális? – fakadtam ki. – Nem – bökte ki N. kis hallgatás után. Ettől az estétől kezdve nem sokat találkoztunk.

Másfél évtizeddel később is sokszor eszembe jut ez az este és ez a történet. Hány és hány ilyen és ehhez hasonló lehet! S az egészben ez a fajta „természetesség” a legmegdöbbentőbb. Hogy az abortusz, a magzatgyilkosság manapság ilyen magától értetődő megoldás sokak szemében. Még – ahogy a fenti példa mutatja – akár magukat jobboldalinak, konzervatívnak vallók körében is.

Mint fogorvoshoz menni fogtömésre vagy beülni egy kávéra a sarki cukrászdába.

Akinek dobog a szíve, él

Az abortuszon gondolkodó nőknek el kell mondani, hogy nem csak a saját életükről döntenek – vallja Olaj Anett, az Abortusz.hu válságtanácsadó honlap elindítója.

Ez a természetesség talán azért is ölthetett ilyen elképesztő méreteket, mert ahogy sok mindenről, úgy erről is egyre kevésbé beszélünk nyíltan, őszintén. A liberálisok, a jogvédő szervezetek (amelyek kifacsart gondolkodásmódjuk következtében a magzatok jo­gait lábbal tiporják) mára odáig jutottak, hogy nemhogy magzatelhajtásról nem beszélnek, de már az abortusz szó használatát sem erőltetik, pedig idegen szóként az abortusz eleve távolságtartó és eufemisztikus. A szóhasználat ma már szinte kizárólag a „nők joga”, a „női önrendelkezés” körül forog, mert hát ki ne ismerné el a nők jogait és önrendelkezésüket.

Vagyis magzatot megölni helyett újbeszélül annyit mondanak: a nő él önrendelkezési jogával.

Ha valamit ennyire eltartunk magunktól, s erre próbáljuk érzékenyíteni a társadalmat, akkor – ha „sikeresek” vagyunk – előbb-utóbb mindenki legitim megoldásként tekint majd az abortuszra – valahogy ez a beteges gondolat vezérli e „jogvédők” ténykedését. (A „siker” – hangsúlyozzuk újra – ebben az esetben a minél több kioltott magzatéletet jelenti!)

Vannak, tudom, persze hogy vannak súlyos egzisztenciális élethelyzetek, nem csak olyanok, amelyet a bevezetőben említett példa testesít meg. De azok a „jogvédők”, akik most e krízishelyzetben lévő nőkre hivatkozva kikelnek, mintha kimondottan arra törekednének, hogy igenis vetesse el az anya a gyermekét.

Nehéz mással magyarázni, hogy 2011-ben például miért csaptak világraszóló botrányt az „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek!” plakátokból.

Akkor még elérték, hogy levetessék a plakátokat a közterületekről. Most azonban óriási csapásként élik meg a tegnaptól hatályos belügyminiszteri rendeletet.

Tiltakoznak is, szervezkednek is bőszen, hiszen Magyarországon olyan borzalmak történnek – kapaszkodjanak meg! –, mint hogy például „megpróbálják lebeszélni a terhességmegszakításra váró nőket”. Sőt ha ez nem lenne elég, a kormány égbekiáltó bűneként „folyamatos az abortuszellenes hangulatkeltés”. Eltorzult világképük ékes példájaként úgy állítják be, mintha „nőellenes hangulatkeltés” is zajlana egy olyan országban, ahol a fél világ által irigyelt családtámogatási rendszer az édesanyát állítja a középpontba, s éppen a nők szabad választását, hogy ne kelljen karrier és gyerek között dönteniük. Mindezt úgy, hogy évekig Novák Katalin személyében női politikus volt a családpolitika arca, akit idén ráadásul köztársasági elnökké választottak.

S államfői minőségében Novák Katalin – minő borzalom! – „abortuszellenes kommunikációt” folytat.

Történelmi bűn

Éppenséggel nem a család- és gyerekbarátság volt a baloldali kormányok fő jellemzője 2010 előtt.

S e ponton említsük meg Dúró Dórát is, akiről sok mindent lehet gondolni, lehet szeretni vagy nem szeretni azt, amit egykori és mostani pártja képvisel. De a háttérben hasonló célokért dolgozó sok-sok civil, segítő és egyházi szervezet mellett Dúró Dóra érdeme, hogy a szívhang ügye hat évvel ezelőtt a nagypolitikai térbe is bekerült, amikor erről javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Nem véletlen, hogy most is sokan őt kérdezik. Ahogy a Kossuth rádiónak kifejtette, az új rendelet

esélyt ad a magzatnak, hogy legyen legalább öt-tíz másodperce kommunikálni a saját édesanyjával.

Szerinte sok nő úgy megy el abortuszra, hogy nem ismeri döntése súlyát. Holott a magzatnak 12 hetes korára kifejlődnek a szervei, van keze, lába, arca, tudja szopni az ujját, és van szívhangja, amelyet az édesanya is hallani fog mostantól. Mint mondta, Észak-Macedóniában, ahol hasonló szabályozás van érvényben, az abortuszt kérő nők húsz százaléka eláll szándékától, miután meghallja a gyermek szívhangját.

Annak idején A néma sikoly című film világszerte emberek millióit taglózta le: ahogy a 11 hetes apróság az ultrahangképen jól kivehetően menekült a szívócső elől, ahogy a szívverése szapora lett, s ahogy apró szájacskáját néma sikolyra nyitotta – halála előtt. Most ez a pár másodpercnyi szívhang jelenthet sok magzatnak mindennél többet – életet.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.