Több ügyben is egymásnak mentek az MSZP-sek és Gyurcsányék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Orbán-kormány vélt hibáinak hangoztatásában nagy volt az összhang, ám a megoldáskereséskor már nem tudtak mindenben egyezségre jutni az ellenzéki egyeztetésen.

PR
2013. 01. 15. 18:20

Bajnaiékhoz nyúlt a DK

A DK – amint arról Bauer Tamás alelnök a sajtótájékoztatón beszámolt – lényegében a Bajnai-kormány szja-rendszeréhez térne vissza, két kulcsot tervez, a legkisebb jövedelműeknek pedig adómentességet biztosítana. Véleménykülönbség volt a különadók jövőjéről is. A DK mielőbb megszüntetné őket, míg az MSZP az államháztartás helyzetétől tenné függővé a kivezetésüket.

Kódolt üzenet

Kódolt üzenetet küldött a nemzetközi pénzügyi köröknek Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc egyebek mellett azzal, hogy hatalomra kerülésük esetén bevezetnék az ingatlanadót és a tandíjat. A balliberálisoknak minden támogatásra szükségük van a választások megnyeréséhez, ráadásul a nyugati érdekkörök nagyon szeretnék, hogy Bajnai mindenképpen tagja legyen a következő Országgyűlésnek.

Kérdésre válaszolva Bauer Tamás arról is beszámolt, hogy pártja a 20 millió forintnál nagyobb örökségeknél visszaállítaná az örökösödési illetéket. Kákosy Csaba ezzel szemben azt közölte, hogy a szocialisták tervei között ez nem szerepel. Az ellenzéki gazdaságpolitikai egyeztetések két hét múlva folytatódnak.

A bankok és a multik zsebét tömnék

A Fidesz úgy reagált az ellenzéki egyeztetésre: ma ismét az a szélsőséges baloldal egyeztetett gazdaságpolitikai kérdésekben, amely 2002 és 2010 között tönkretette az országot. Kormányzásuk idején elvettek egyhavi nyugdíjat, ingatlanadó bevezetését tervezték, kétszeresére emelkedett a munkanélküliség, a villamos energia árát duplájára, a gázét pedig háromszorosára növelték.

Most sem terveznek mást: ellenzik a rezsicsökkentést, újra eltörölnék a bankadót, csökkentenék a minimálbért s vele együtt számos juttatást is. Ebből a néhány példából is egyértelmű, hogy a szélsőséges baloldal programja nem szól másról, mint hogy az emberek, családok keserves munkával megkeresett pénzével ismét a bankok és a multik zsebét kívánják teletömni – olvasható a nagyobbik kormánypárt közleményében. A Fidesz-kormány ezzel szemben növelte a családtámogatásokat, a minimálbért, a nyugdíjakat, a foglalkoztatottságot, miközben 10 százalékkal csökkentette a rezsit. Ezek után nyilvánvaló, hogy a szélsőséges baloldal a bankok és a multik, a Fidesz viszont az emberek pártján áll.

Mire jutottak eddig?

Az Együtt 2014 mozgalom hol egy asztalhoz ül az ellenzékkel, hol kihagyja az MSZP által életre hívott szervezkedést. A január 8-i összejövetelen, ahol szintén nem képviseltette magát az E2014, a résztvevők gazdaságpolitikai fordulatot sürgettek, a hitelesség, valamint a bizalom helyreállításáról szónokolva pedig a problémákért kizárólag a jelenlegi kormányt tették felelőssé. A Fidesz-frakció úgy reagált az elhangzottakra: „azok egyezkednek ma újra egy asztalnál, akik együtt tették tönkre az országot”.

A január 9-i ötletelésen azonban már ismét képviseltette magát a párttá alakuló E2014, és tovább folytatták az alkotmány szétcincálásának tervezését. A Fidesz egyébként minden családra veszélyesnek tartja az E2014 alkotmánytervezetét. A Magyar Nemzet január 15-i számában arról írt: az Együtt 2014 alkotmánytervezetének nagy része szó szerinti átvétele a második Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában a Petrétei József akkori igazságügyi és rendészeti miniszter által készített tervezetnek.

A múlt hét bővelkedett az ellenzéki víziókban, pénteken az is kiderült, hogy a napokban véglegesítik a Demokratikus Koalíció politikai programját. A DK – amellett hogy kivezetné a különadókat – a szociális partnerekre bízná a minimálbér megállapítását, ráadásul egységes ingatlanadót is bevezetne. Megszüntetnék a gyerekek után járó adókedvezményt is, tandíjmentességet pedig csak a felsőoktatás résztvevőinek szűk köre kaphatna.

A múlt héten beindult gépezet, úgy tűnik, nem áll le, az MSZP által indított Szövetség a Változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről fog tárgyalni.

Miről szól valójában?

Kiszelly Zoltán szerint a mostani ellenzéki egyeztetéseken egyértelműen a korábbi MSZP–SZDSZ-es érdekcsoportok közötti újraelosztási küzdelemről van szó. Gyömöre Máté úgy látja, nem teljesen ez a helyzet, de az tény, hogy mindegyik politikai erő a baloldali térfélről érkezett. „Az egész olyan, mint a vízilabda, a felszínen mosolyognak egymásra, miközben a víz alatt rugdossák egymást.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.