A gazdasági védvonal sikeresen védi a teljes foglalkoztatottságot
A napvilágot látott adatok rávilágítanak, hogy aki Magyarországon akar, az tud is dolgozni.
A napvilágot látott adatok rávilágítanak, hogy aki Magyarországon akar, az tud is dolgozni.
Véget vetett a kormányzat a romániai üzemanyagár-kompenzációnak.
Nem az a kérdés, hogy milyen befektetéssel járunk jól, hanem hogy hol bukjuk a legkevesebbet.
A napvilágot látott adatok rávilágítanak, hogy aki Magyarországon akar, az tud is dolgozni.
Véget vetett a kormányzat a romániai üzemanyagár-kompenzációnak.
Nem az a kérdés, hogy milyen befektetéssel járunk jól, hanem hogy hol bukjuk a legkevesebbet.
Múlt év decemberében ismét több európai fővárosban nőttek a háztartásokat terhelő energiaköltségek.
A gazdák támogatásai idén is biztosítottak és támaszt nyújtanak a nehezebb gazdasági körülmények között is.
Varga Mihály: A jelentős érdeklődés azt mutatja, hogy továbbra is erős a befektetői bizalom a magyar gazdaság iránt.
A rezsicsökkentéstől a rezsivédelemig, a banki elszámoltatástól a gazdasági újraindításig.
Vegyes reakciókkal fogadta a lakosság az új valuta bevezetését.
A január 1-jétől életbe lépő családpolitikai intézkedés a 25 és 30 év közötti, gyermeket vállaló nőket segíti.
Az értéktőzsde őszre összeszedte magát a háború miatti visszaesés után, az árupiacon folytatódott a 2021-ben megkezdődött fellendülés.
Növekszik a nukleáris energia társadalmi támogatottsága, szakmailag több szempontból megalapozott a használata.
A mezőgazdasági cégek várakozásai továbbra is a pozitív tartományban vannak.
A verseny történetében első alkalommal kerül a díj Pannonhalmára, ugyanakkor Villány már a negyedik elismerést gyűjti be.
A szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is nőttek a reálbérek hazánkban.
Ügyetlenkedés a legnagyobb erdélyi infrastruktúra-beruházásnál.
Van olyan francia étterem, melynek több mint tízszeresére nőtt a havi rezsije. Olyan vállalkozás is akad, amelynek a korábbi összeg hússzorosát kell kifizetnie.
Oroszország jó eséllyel növelhette a gázexportból származó bevételeit.
A nemzeti parkok vendégei 2022-től egyebek mellett már ellátogathatnak a Bükki Csillagdába, a Csárda Természetvédelmi Központba.
Kedvező fejleményekre hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.
Magyarok tömegénél lehetnek még kunabankjegyek és -érmék, miközben Horvátországban januártól már euróval lehet fizetni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyarországon is van realitása harmadik atomerőműnek.
Magyarország a tíz témakörből nyolc esetében az első tíz legjobb teljesítményt nyújtó ország közé került a Világbank felmérésében.
Bezzegromániában mégsem fenékig tejfel az élet.
A tárca szerint olyan intézkedést támad az Európai Bizottság, amiről korábban kimondták: megfelel az uniós normáknak.
Romba dőlhet az európai gazdaság jövőbeli versenyképessége.
Erősíti együttműködését a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel.
A főbb mutatók alapján nem tett túlzó kijelentést a miniszterelnök.
Az agresszív retorika csak egy nagyon szűk választói rétegnél hatásos – értékelt lapunknak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.
Lapos volt a tüntetés, kevesen voltak, a Partizán szakértői sem kímélték Magyar Péteréket.
Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete befejezte küldetését az Egyesült Államokban, és hazatér Moszkvába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.