Felhévizy Félix a harmincegyedik érettségi találkozójára készül. Igaz, hogy csak a jövő héten lesz az összejövetel, de már most minden gondolata a találkozó körül forog. Még új öltönyt is vásárolt magának erre az alkalomra, elvégre immár húsz éve nem látta egykori osztálytársait. Tavaly lett volna az igazi összehozni a találkozót, hiszen az kerek évforduló volt, de sajnos többen nem értek volna rá az előre megadott időpontokban, de ami késik, nem múlik, idén végre összejön a régi csapat egy jó kis nosztalgiázásra. Félix éppen a frissen vásárolt öltönyét próbálta fel, amikor csengettek az ajtón. A hírlapíró az új öltönyében és papucsban ment ajtót nyitni.
Meglepetésére a régen látott Reinfrank néni állt az ajtóban kezében egy kis fazék töltött káposztával, amit Felhévizy gyorsan be is menekített a konyhába, nehogy valami oknál fogva Reinfrank néni véletlenül visszavigye az ínycsiklandó illatokat árasztó ételt. Természetesen erről szó sem volt, azonban a ház hírmondója szokásához híven belekezdett a mondókájába:
– Drága Félix, olyan régen láttam, ezért bátorkodtam hozni egy kis szabolcsi töltött káposztát tudom, hogy az a kedvence. Képzelje, megnéztem a tévében a Geszti új műsorát. Az a nagyszájú, bongyorhajú libsi színész volt a vendég. Tudja a Nagy Ervin, aki mindig, minden fórumon szidja, pocskondiázza a kormányt és Orbán Viktort. Na, itt is panaszkodott, méghozzá nem is akárhogy. Felhozta Gesztinek, hogy a még 2022-ben megjelent Szia, Életem! című film főszerepét szerinte azért nem ő kapta meg, „mert kinyitotta a száját”.
További Poszt-trauma híreink
Erre Geszti elmesélt egy történetet, idézem szó szerint a telefonomba elmentettem a szöveget: „Az történt, hogy elkészült egy forgatókönyv, amit megszavaztak Andy Vajna korában, hogy legyen belőle film. Utána azonban változtak a szelek és a pozíciók, és az új pozícióba kerülő vezetés úgy döntött, hogy te nem játszhatod el főszerepet, a filmnek megszavazott pénz birtokában sem. Az elé a választás elé állítottak minket, hogy akkor most vagy a Nagy Ervint választjuk, vagy nem lesz film. Ott vakargattuk az állunkat, hisz volt egy stábunk, tehetséges rendezőink és forgatókönyvírónk, akik két-három éve dolgoztak ezen a filmen. És akkor meg kellett hoznunk egy döntést, hogy akkor engedjük el az Ervint, mert mi mást tehetnénk. Ezt fájt kimondani most is, mert rosszul esik szembenézni azzal, hogy ebben van egy kis gyávaság is.”
Ennyi volt, szerkesztő úr. Az a privát véleményem, hogy aki a pénzt adja egy filmhez, az bizony beleszólhat abba, hogy kit szeretne főszereplőként viszont látni a filmvásznon. Az pedig már a Nagy művész úr lelkiismeretén múlik, hogy egyik nap még fröcsögve szidja a kormányt, a másik nap pedig már tartja a markát feléjük. Hogy is van ez? És ezt még el is mondja a műsorban, kellemetlen helyzetbe hozva Gesztit több mint aljasság. Na, mindegy is, csak kikívánkozott belőlem. Most nézem, hogy milyen szépen kiöltözött szerkesztő úr, készül valahova? Nem is tartom fel sokáig, minden jót kívánok – mondta mosolyogva, meg sem várta Felhévizy válaszát, sietve eltűnt a lépcsőfordulóban.
További Poszt-trauma híreink
Félix becsukta az ajtót, szépen lassan becsoszogott a szobába, és miközben átöltözött, komolyan elgondolkodott a hallottakon.
– Számtalan hollywoodi film kapcsán olvashattuk azt, hogy a készítők és a rendező mást színészt szánt egy-egy főszerepre, és végül mindig született egy megállapodás, mint ahogy a Szia, Életem! esetében is született. Hogy miért nem fért bele Nagy Ervin a készítők koncepciójába, azt nem tudjuk. Abban azonban egész biztosan igaza van Reinfrank néninek, hogy az azért mégsem járja, hogy minden áldott nap teli torokból szidok, pocskondiázok valakit, majd mintha mi se történt volna, tartom a markomat, hogy adjanak megbízatást, mert én hatalmas művész vagyok. Erre szokták azt mondani pestiesen, hogy ehhez bizony pofa kell. Úgy látszik, Nagy Ervin rendelkezik ezzel, borítani akarta bilit, de végül az edény tartama a saját fejére hullott – gondolta magában Felhévizy, majd leült a konyhában, és elfogyasztotta Reinfrank néni fenséges töltött káposztáját.
Borítókép: Nagy Ervin színész a NoÁr és a Tanítanék mozgalom által szervezett Levegőt! címmel megrendezett tüntetésen (Fotó: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
The Decisive Moment Has Come, Peter Magyar Has Lost the Election
The Tisza Party's leader is digging a hole for himself.

Most jött el a döntő pillanat, Magyar Péter elbukta a választást
A Tisza Párt elnöke saját maga alatt vágja a fát.

Puzsér Róbert okozhatja Magyar Péter vesztét, egy mondattal a földbe döngölte
Váratlan helyzet állt elő.

Aranyosi Péter csúnyán lejáratta magát Juszt László műsorában
Vastag bőr van az arcán, az biztos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!