idezojelek

Bevetették Orbán ellen a csodafegyvert, Kossuth-díjas író lendült támadásba

A kutya ugat, a karaván halad.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokat gondolkodott ezen, hogy mi lehet az ok, miért van ez az elutasítás az irányába. Nos, ezen a héten sikerült végre megtalálni az okot, hogy miért van ez az ellenérzés Parti Naggyal szemben. Természetesen az nem volt kérdés, hogy ő is zsigerből bírálja, elutasítja jelenkori kormányt és a miniszterelnököt. Számos esetben ezt be is bizonyította, ennek hangot is adott. Májusban például a 24.hu-nak adott egy hosszabb interjút, ahol a következőket mondta:

„[…] Tényleg tök reménytelennek látom. Marad a rezsim, a hétköznapi diktatúra, semmi nem kényszeríti változásra. Tavaly tavasszal elképzelni sem tudtam, legalábbis a szívemmel, hogy a többség ne akarná leváltani a rezsimet. Aztán szembesülnöm kellett vele, hogy a szavazni hajlandó honfitársaim fele nagyon nem azt gondolja az országról, a világról, amit én meg másik két-hárommillió. Mindent, de mindent kapitálisan félreértettem. De ez már csak dadogás a dolog körül. Drámai volt felismerni, hogy kizárólag a buborékomból tájékozódom, kizárólag a buborékomba beszélek, és nehéz bármi olyat mondani, amit még nem ismernek a buboréktársaim. A választás után mély keserűség volt bennem. […]”

Érdekes, hogy a múlt heti jegyzetben Hernádi Judit hasonlóképpen fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy ő is csak a saját kis buborékjából merítette azt a véleményt, hogy többségben van az az ideológia, amit ő képvisel és az élet rácáfolt erre az ő esetében is.

Ugyanebben az interjúban beleállt a fentieknél keményebben is miniszterelnökbe és a kormányba is:

„[…] Orbánt szolgálni durvább, mint annak idején Rákosi vagy Kádár talpát nyalni. […] Tényleg annyira ellenszenvesek, annyira összerándul tőlük a gyomrom, hogy gondolni sem szeretek rájuk,  függetlenül attól, hogy focis hátizsákot vagy gárdamellényt viselnek. […]”

Parti Nagy itt egy kicsit túllőtt a célon. Arról nem is beszélve, amit Pilhál György az egyik korábbi Tollhegyenben zseniálisan leírt, hogy míg Orbánék nemkívánatosak, addig azért jó liberális megmondóemberként eltartott kisujjal a „humanista” szemkilövetőtől elfogadta a Kossuth-díjat 2007-ben. Ennyit erről.

A héten újból ő volt a soros csodafegyver a liberális megszólalók közül, ezúttal a Klubrádióban vendégeskedett és példásan fel is mondta a szokásos baloldali, liberális tételmondatokat.

„[…] A magyar népet, a saját szavazóikat veszik semmibe és tekintik semminek azáltal, hogy elzárják előlük, mondjuk, a tájékoztatás rengeteg csatornáit. A saját választóikat tekintik szolgának, tekintik gyereknek. Ezt nevezik diktatúrának. Különféle ocsmány törvényekkel, mint a pedofil hírbe kevert LMBTQ -közösség. Ezek fasiszta törvények. […]”

Ez volt az a pont, ahol Félix rájött, hogy miért nem szereti a közéleti megszólaló Part Nagy Lajos irodalmi munkásságát sem. 

Míg például Esterházy a művészetében felül tudott emelkedni a kicsinyes politikai dagonyázáson, addig Parti Nagy irodalminak szánt gondolatait is a zsigeri gyűlölet járja át éppúgy, mint a közéleti megszólalásait.

– Parti Nagy ezeket a kijelentéseit, jó baloldali szokás szerint gondterhelt, sértett liberális értelmiségi arccal csak úgy odalöki az embereknek, semmit nem indokol, nem támaszt alá tényekkel, adatokkal, konkrétumokkal. Ezeket már megszokhattuk, mint ahogy a zsigeri gyűlöletet is, ami árad ezekből az emberekből – gondolta magában Felhévizy, majd leült kedvenc foteljába egy József Attila-kötettel és elégedetten egy pohár vöröset kortyolgatva elmerült a valódi irodalomban.

Borítókép: Parti Nagy Lajos a Klubrádió műsorában (Fotó: Képernyőkép/YouTube – Klubrádió)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.