Felhévizy Félix, mint minden választáskor, most is szépen előkészítette az öltönyét, kivasalta a legszebb fehér ingét és a hozzá illő nyakkenőjét is kikészítette. Régivágású emberként úgy gondolja, hogy meg kell adni a tiszteletet a demokrácia ünnepének, a szabad választásnak. Éppen készülődött, amikor kopogtak az ajtaján. Nem volt számára meglepetés, hogy Reinfrank néni állt az ajtóban, hiszen már tegnap jelezte a ház kedves hírmondója, hogy ma benéz, mielőtt elmenne szavazni, mert mutatni szeretne valami érdekeset.
– Kedves Félix, látom, készülődik. Mi is megyünk nemsokára a lányokkal, csak addig van egy kis dolgunk. Kovácsné, tudja, szerkesztő úr, aki a második emelet 14.-ben lakik, megengedte, hogy az erkélyére kitegyük ezt a kis molinót, amit az Orbán Viktor Akciócsoport tagjai készítettek. Meg is mutatnám önnek – mondta Reinfrank néni, szemében látható izgalommal, majd akkurátus mozdulatokkal kihajtotta a molinót. A kis lepedőn a következő felirat állt narancssárga betűkkel:
CSAK A BÉKE! CSAK A FIDESZ!
– Mit szól, Félix, nem csodálatos? Látja, mindenki aláírta a molinót. Még a Szegőné is, akit nagyon nehéz volt beszerveznünk. Arra szeretném kérni a szerkesztő urat, hogy tisztelje meg az Orbán Viktor Akciócsoportot azzal, hogy ön is aláírja a kis művünket. Reményeink szerint ez a kis gesztus segíteni fog abban, hogy este az urnazárás után ismét győzelmet ünnepeljünk. Most nagyon nagy a tét: háború vagy béke. Ezzel nem lehet tréfálni. Meg szeretnénk védeni az unokáinkat ettől a borzaszt háborútól.
Felhévizy nagyon meghatódott Reinfrank néni szavaitól, és természetesen aláírta a kis lepedőt, amelyre szorgos kezek még ki füleket is varrtak, hogy könnyebben fel lehessen majd akasztani Kovácsné erkélyére.
– Megtisztelő, hogy gondoltak rám – hebegte Félix.
További Poszt-trauma híreink
– Ugyan már, szerkesztő úr, ne bolondozzon! – válaszolta mosolyogva Reinfrank néni, és gyorsan adott két puszit a meglepett Felhévizynek, majd miután precízen összehajtogatta a molinót, vidáman sarkon fordult és eltűnt a lépcsőfordulóban.
– Ez az a felemelő érzés, amit a baloldal soha nem fog megérteni. Hiszen soha nem élte át azt, amikor például a békemeneten együtt dobban sok százezer ember szíve vagy éppen azt, hogy szorgos nyugdíjas hölgyek saját kezűleg készítenek egy buzdító molinót egy sorsdöntő választásra – gondolta Felhévizy, majd készülődött tovább, hiszen nagy nap ez a mai, a választás napja.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) békemenetén a margitszigeti nagyréten 2024. június 1-jén (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNaaa, kérem, Szelfi Petit zavarja az árvízvédelmi munka
Ezért le is állítja azt. Ennyi. Egy szelfi kedvéért bármit.
Magyar Péter politikai karrierjének napjai meg vannak számlálva
Ez a figura egy időzített bomba.
A Soros-klán nem része a hatalmi struktúrának, mégis parancsokat osztogatnak
Sokszor hallottuk már, de egyszer is elgondolkodtunk-e rajta, hogy valóban ki is Soros Alex vagy a Soros-klán generálisa, Soros György? Azontúl, hogy egy amerikai baloldali oligarcha.
Jakab Péter magyargyűlölő embere őrjöngött egyet a TikTokon
Őszintén elmondta, hogy örül, hogy elhagyta ezt a „köcsög országot, Magyarországot”, mert Németországban minden (is) jobb.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter nagy hibát követett el
Élnek, mint (Gulyás) Marci Hevesen
A magyar érdek a legfontosabb
Az elbeszélési módok és a valóság
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezKapaszkodjanak meg: hatalmas titok derült ki Magyar Péter és Karácsony Gergely kapcsolatáról
Lehullt a lepel.
Rémisztő üzenet: Ne szülj, magyar nő! Az Orbán-rendszerben a gyereket beteg társadalom várja
Para-Kovács Imre szerint a reprodukción kívül más dolgokkal is elüthetik az idejüket a nők.
Koncz Zsuzsa megkapta a magáét, az Orbán Viktor Akciócsoport újból lecsapott
A tények makacs dolgok.
Megvan a recept Magyar Péter és baloldali társai ellen, ezt nem teszik zsebre
Váratlan helyről jött a megoldás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezeket az útakat zárták le az árvíz miatt
A katonák és a civilek példátlan összefogása tapasztalható a gátakon + videó
Friss fotókat kaptunk: Ekkora már az árvíz Budapesten - galéria
Még videóra is veszik a lopást a fosztogatók – apokaliptikus állapotok kezdenek kialakulni az árvíz nyomán Európában
Szerelem a levegőben 3 csillagjegyre október végéig rátalál a boldogság
Háború Ukrajnában – Kínos: elszólta magát a lengyel külügyminiszter + videó
Szétfeszíti Európát a migráció – Olaf Scholz már valamennyi szomszédjával összerúgta a port
Mennyei habos-almás - se cukor, se liszt, mégis isteni!
Akkorát hazudott Kamala Harris, hogy az bejárta a világot + videó
Elárasztotta Újbuda egyik lakóparkját is a Duna, a Kopaszi-gát egy része víz alatt van + fotók
Újabb országgal veszett össze a német kormány a határellenőrzések miatt
Most az árvízre hivatkozva kunyerál pénzt Magyar Péter
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNaaa, kérem, Szelfi Petit zavarja az árvízvédelmi munka
Ezért le is állítja azt. Ennyi. Egy szelfi kedvéért bármit.
Magyar Péter politikai karrierjének napjai meg vannak számlálva
Ez a figura egy időzített bomba.
A Soros-klán nem része a hatalmi struktúrának, mégis parancsokat osztogatnak
Sokszor hallottuk már, de egyszer is elgondolkodtunk-e rajta, hogy valóban ki is Soros Alex vagy a Soros-klán generálisa, Soros György? Azontúl, hogy egy amerikai baloldali oligarcha.
Jakab Péter magyargyűlölő embere őrjöngött egyet a TikTokon
Őszintén elmondta, hogy örül, hogy elhagyta ezt a „köcsög országot, Magyarországot”, mert Németországban minden (is) jobb.