Kunhalmi Ágnes az Indexnek adott egy interjút, amiben elmesélte, hogy ő milyen remek képviselő volt, ezért is választották meg egyéniben. A szocialisták stand-up humoristájának elkeseredett, utolsó segélykiáltása volt ez a megszólalás.
További Poszt-trauma híreink

További Poszt-trauma híreink
Nagy a pánik.
Megy a helyezkedés az ellenzéki térfélen, hiszen az, úgymond, régi ellenzék megválasztott egyéni képviselői szeretnének újból győzni a saját körzetükben. Azonban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egyelőre elzárkózik mindenfajta egyeztetéstől és úgy gondolja, hogy a Tisza Párt eddig meg nem nevezett jelöltjei minden olyan körzetben is győzni tudnak majd, ahol a régi ellenzék jelöltjei is elindulnak. Tény és való, Kunhalminak van félnivalója, hiszen ha az ő körzetében a nyakába kap egy tiszás jelöltet, finoman szólva is bizonytalan a győzelme és akkor még a Fidesz jelöltjéről nem is beszéltünk.
További Poszt-trauma híreink
Ennek tudatában Kunhalmi foggal-körömmel küzd azért, hogy egyedüli ellenzéki jelölt legyen a körzetében. A mostani Index-interjúban gyakorlatilag ráborította az asztalt Magyar Péterre, olyan nagy hévvel bizonygatta a rátermettségét:
„Ha Magyar Péter szerint nincs kollektív felelősség a jobboldalon, akkor az ellenzéki és a baloldali politikusokat sem lehet egy kalap alá venni. Ha bárki, aki most szembefordul a Fidesszel, alakíthatja a jövőt, akkor miért kellene azoknak lemondaniuk erről, akik régóta harcolnak a rendszerrel szemben, és egyéni eredményeket is elértek?”
További Poszt-trauma híreink
Valahogy el szeretné érni az MSZP humorzsákja azt, hogy bekerüljön az új ellenzék köreibe. Ennek érdekében sok mindenre képes, hízeleg, pukedlizik, politikai násztáncot jár.
Várjuk a baloldali casting végeredményét. Nagy a tülekedés, de a java még csak most kezdődik.
Borítókép: Kunhalmi Ágnes (Fotó: Havran Zoltán)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.

A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Orbán egyik legnagyobb ellenfele páros lábbal szállt Magyar Péterékbe
Nem várt fordulat.

Újabb bizonyíték került elő, ez bele fog szólni a választási eredménybe
Milyen emberek ezek?

Itt a meglepetés: Török Gábor rejtélyes posztban koppintott Magyar Péter orrára
Váratlan bírálat.

Az önérzetes Fluor Tomi rátámadt a Fideszre, pedig jobban tenné, ha először magába nézne
Ezek tényleg háborút akarnak?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.

A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!