- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Szép új világi muzsika

Fegyházbüntetés a molesztálónak

Újabb csapás a maffiára

Személyes közéletiség

Farkasokkal üvöltő

Röviden

Dunai hegymenet
Budapest közepén sztráda fut végig, amelyen nem emberek tömegei utaznak nap mint nap munkába és haza, hanem csak néhány turista ringatózik. Ez az autópálya a Duna, amely közlekedési szempontból mintha nem is létezne. Ami hatalmas pazarlás, é

Szabadon engedték Strauss-Kahnt
Óvadék nélkül megszüntette Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezetőjének házi őrizetét tegnap egy manhattani bíróság, miután a New York-i ügyészség korábban beleegyezett a nemi erőszak kísérletével vádolt politikus szabad

Röviden

Rémálom helyett realitás
Hiába ígérte öt évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc akkori szocialista kormányfő és Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester Budapest teljes megújítását, ahhoz több ezer milliárd forintot, az úgynevezett Podmaniczky-programból sok száz milliárdos adósság

Sting és a szimfónia diadala
Bár ülős bulinak indult, a koncert végére állva ünnepelte a budapesti közönség Stinget. A Symphonicityvel bő fél év alatt másodszor adott csaknem telt házas koncertet a magyar közönségnek a Police egykori frontembere, akit ezúttal a Budafoki Dohnányi Zene

Fotóalbum
A mexikói hatóságoknak a múlt héten a rettegett Család nevű drogkartellt is sikerült lefejezniük. Nincs olyan kiterjedt kábítószerbanda Mexikóban, amely a közelmúltban ne szenvedett volna jelentős személyi veszteségeket, de mindig új emberek állnak a megö

Aprózódhatnak a családi házak
Immár régóta szokás, hogy a jó adottságú telken álló régi épületeket nem lakásként, hanem építési telekként hirdetik meg, az viszont viszonylag új keletű jelenség, hogy a nagyobb és erre alkalmas kertes házakat társasházzá alakítják, s lakásonként kísé

Favágás közben lőtték meg
A Sajó-parton horgászott barátaival az a középiskolás tanuló, aki egy alakot látott fegyverrel a kezében a romagyilkosság-sorozat alsózsolcai állomásán. A fiatalembert tegnap hallgatták meg tanúként a Pest Megyei Bíróságon. A büntetőper bizonyítási eljárá

Magyar barlangász balesete

Röviden

A Greenpeace helyreigazítása Herczogról

Újraírt múlt

Nem tetszenek forradalmat csinálni
A világ legnépesebb országát több mint hatvan éve irányító Kínai Kommunista Pártnak van oka az ünneplésre: minden gond ellenére a párt hatalma stabil, az ország gyorsan fejlődik, nemzetközi presztízse soha nem volt olyan nagy, mint mostanában. Hogy a komm

Fontos híreink
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó
A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.
Külföldi híreink

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Hezbollah-kiképzőbázisokra és fegyverraktárakra mért csapást Izrael
Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

Kanada 2,5 milliárd dollárt ad Ukrajnának
A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség
Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták
A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Így bünteti Kína Amerikát
Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
