- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Visszavehető állami földek
Precedensértékű lehet a Legfelsőbb Bíróság június elején született ítélete, amely semmisnek nyilvánított egy, az állam számára előnytelen földbérleti szerződést. Információink szerint a kormány ez alapján felülvizsgálhatja a rendszerváltás utáni évekbe
Pénz kell a találmányhoz

Visszavehető állami földek
Precedensértékű lehet a Legfelsőbb Bíróság június elején született ítélete, amely semmisnek nyilvánított egy, az állam számára előnytelen földbérleti szerződést. Információink szerint a kormány ez alapján felülvizsgálhatja a rendszerváltás utáni évekbe

Pénz kell a találmányhoz

Soha nem látott rekordon a mérlegünk?

Napi sajtószemle

Gazdakörök szervezése és a magyar vidék

Totó

Újra jöhet a betétdíjas rendszer
Átalakítanák a hulladékgazdálkodás rendszerét a kormánypártok, ezért a hétfőn elfogadott termékdíjtörvény csak az első lépés, ősszel ugyanis benyújtják a parlamentnek a hulladékgazdálkodási törvényt is – közölte a Fidesz–KDNP környezetvédelmi kabinetjé

Milliárdos nyereség a Videotonnál

Egy barátság regénye

Lagarde lesz az IMF vezére

Görögország megbénult
Görögországban tegnap reggel 48 órás általános sztrájk kezdődött tiltakozásul a kormány új, 28 milliárd eurós megszorítócsomagja ellen, amelyet várhatóan a héten hagy jóvá az ország parlamentje. A tömegközlekedés leállt, a tüntetők ellen már délelőtt k

Hosszú a hazugságok utóélete

Főzés után, nagytakarítás előtt
Sterbinszky Amália olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, BEK-győztes, 250-szeres válogatott, extraklasszis kézilabdázó volt. Ma pedig már maratoni futó május 22. óta. Túl a hatvanadik életévén teljesítette először a 42 kilométeres távot vála

Hende: Kétmilliárdos károkozás
A tárca elmúlt évi tevékenységéről, az elért eredményekről és a tervekről is beszámolt a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt Hende Csaba honvédelmi miniszter. A politikus a hazánkba akkreditált katonai attasék éves értekezletén is említést tett

Nukleáris központot fenyeget a tűz

Továbbvergődés vagy csőd
Nem látszik, hogy miből fogja finanszírozni magát Görögország a nemzetközi szervezetek segítségnyújtásának a kifutása után. „Athén képtelen lesz visszafizetni a GDP-je csaknem 160 százalékára rúgó államadósságát” – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Kőr

Bőkezűség a rendszámtrükközőkkel?
Végszavazásra vár az a törvény, amely adókedvezménynyel kívánja hazacsalogatni a külföldön forgalomba helyezett, de itthon külföldi rendszámmal közlekedő gépjárművek üzemben tartóit. Az Autós Nagykoalíció szerint túlságosan engedékeny az állam a rendsz

Röviden

Ma ünnepeljük a dizájn világnapját

Fontos híreink
Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó

A Hamász finanszírozásának gyanújával letartóztattak több palesztint Olaszországban

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Varga Judit egyetlen szóval üzent Magyar Péternek
Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Kocsis Máté eddig bírta, kitálalt Magyar Péter képmutatása miatt: elárulta, hogyan is sértegette valójában feleségét a Tisza vezére
Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Szentkirályi Alexandra: Őrizzük meg és óvjuk klasszikus értékeinket + videó
Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Áttörés a Till Tamás-ügy nyomozásában
Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.
Külföldi híreink

Botrányos beismerés: így játszaná ki Magyarország vétóját Ukrajna és az EU
Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

Weber terve a NATO-főtitkár szerint is veszélyes
Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

Zelenszkij a háborúpárti vezetőkkel egyeztet, mielőtt Trumphoz megy
A floridai találkozó nyilvános lesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vezetési élmény hatótávpara nélkül: kipróbáltuk a Debrecenben gyártott BMW-t
Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.

Chevy Chase: Gyakorlatilag a halálból jöttem vissza
Nyolc napig kómában volt a népszerű amerikai színész.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
