- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Távozó FIFA-alelnök
Tudománnyal a gazdaságért
A legígéretesebb alapkutatások támogatását, valamint az európai tudományos kiválóság előmozdítását célozta meg az Európai Tudományos Tanács, amely Magyarország uniós elnöksége alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián tart kétnapos konferenciát. A 7,5 m

Távozó FIFA-alelnök

Tudománnyal a gazdaságért
A legígéretesebb alapkutatások támogatását, valamint az európai tudományos kiválóság előmozdítását célozta meg az Európai Tudományos Tanács, amely Magyarország uniós elnöksége alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián tart kétnapos konferenciát. A 7,5 m

Magyar mesterhármas

Kamion rohant a cseh turistabuszba
Szlovák teherautó ütközött frontálisan egy cseh turistákat szállító autóbusszal tegnap hajnalban Hegyeshalom mellett, az M15-ös autóúton; ketten meghaltak, ötvenegyen megsérültek, huszonketten közülük súlyosan, egy ember állapota életveszélyes. A rendkívü

Vörös üresség Kínában
Hiába vezeti az országot a Kínai Kommunista Párt 1949 óta, az ideológiai harcok ideje lejárt. Ezért is furcsa, miként készülnek Kínában a párt alapításának 90. évfordulójára, pedig ma már az üzlet irányít mindent.

Emberketrecbe kell ülnöm, és ott maradnom 2020-ig

Éledezőben a műkincspiac
A gazdasági válság hatása a műkincspiacon is érzékelhető; piaci szakértők szerint a krízis húsz-harminc százalékkal vetette vissza az aukciósházak forgalmát. Eközben a záloghitelezés megélénkült, mind többen próbálnak megválni értékeiktől. A kalapács

Nem tudtunk kitörni
Jórészt tegnap is a görög események határozták meg a pesti tőzsde történéseit. A Balkánról érkező kedvezőtlen hírek hatására némileg gyengült a BUX index, miközben a forint helyben járt.

Napi sajtószemle

Színházi szenátus alakult Szombathelyen

Magyarország Kína-barát politikát folytat

Erősítés a számvevőszéknek
Az Állami Számvevőszékről szóló törvény elfogadásával a Ház döntött az új alaptörvényhez kapcsolódó első sarkalatos jogszabályról. A képviselők elfogadták a közoktatási törvény módosítását is; a pedagógusok ezentúl gyorsabban és kevesebb adminisztráció

Röviden

Nem változtatott az MNB a kamaton

Egyszerre nyugtat és fenyeget Aszad
A március közepe óta tartó szíriai forradalmi hullám szabotőrök és külföldi összeesküvések eredménye – jelentette ki tegnap Bassár el-Aszad államfő, aki azonban a nemzeti párbeszéd és egy kiterjesztett amnesztia tervét is meglebegtette.

Kínai nagyhét lesz Budapesten
Kiemelt jelentőségű lesz a mostani hét a magyar–kínai kapcsolatokban. Miniszterelnöki megbeszélések, kelet-közép-európai regionális konferencia, magyar–kínai gazdasági vegyes bizottsági tárgyalások szerepelnek a kínálatban. Kína komoly szerepet szán ha

Létrehozzák a nemzeti értéktárat

Hoffmann felajánlotta lemondását
Levélben ajánlotta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek lemondását Hoffmann Rózsa. Úgy tudjuk, az oktatási államtitkár azért jutott erre a döntésre, mert nem érez kellő támogatottságot maga mögött a Fideszen belül. Informátoraink szerint az államtitkár való

Civilek halála Líbiában
Hét polgári lakos, köztük két kisgyermek vesztette életét vasárnapra virradóra a NATO egyik légicsapásában Líbia fővárosában – közölték a helyi hatóságok. Bregában is hibázott néhány nappal korábban a katonai szövetség, ott az ellenállók állásaira dobt

Fontos híreink
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök

Hírszerzési adatokkal segítette Nigéria az Iszlám Állam elleni amerikai katonai akciót

„Kárpátkemence”: 1100 éves kulináris utazás egy kötetbe tömörítve

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök
A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Karácsonyi fényjátékkal köszöntötte az ünnepet a pápai mentőállomás
A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

„Na szia, mentő!” – mutatjuk, ki az a mentésirányító, aki a négyéves hősnek segített
Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Baleset miatt lezárták a 32-es főutat
Jászberény térségében ütközött két jármű
Külföldi híreink

Fontos bejelentést tett a Fehér Ház
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Egy kis szundi a parton: barátfóka borzolta a kedélyeket Olaszországban
Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Putyin kijelentése mindent megváltoztathat – akár tűzszünetre is készek az oroszok?
Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elhunyt a The Cure gitárosa, Perry Bamonte
A zenész 65 éves volt.

Putyin ajándéka mindenkit meglepett + videó
Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

