Önállósította magát az autó: a komphoz hívta a parti őrséget
Autó hívott vészjelekkel mentőhajót egy komphoz a brit partoknál.
Autó hívott vészjelekkel mentőhajót egy komphoz a brit partoknál.
Mind az igazságügyi, mind a belügyi területen jelentős eredményeket ért el a magyar EU-elnökség az illetékes magyar tárcák vezetői szerint. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Pintér Sándor belügymin
Az első negyedben még száguldó magyar női kosárlabda-válogatotton átgázoltak a keményen védekező németek, és kettős győzelemmel jutottak ki a lengyelországi Európa-bajnokságra.
Autó hívott vészjelekkel mentőhajót egy komphoz a brit partoknál.
Mind az igazságügyi, mind a belügyi területen jelentős eredményeket ért el a magyar EU-elnökség az illetékes magyar tárcák vezetői szerint. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Pintér Sándor belügymin
Az első negyedben még száguldó magyar női kosárlabda-válogatotton átgázoltak a keményen védekező németek, és kettős győzelemmel jutottak ki a lengyelországi Európa-bajnokságra.
A görög kormányzó szocialista párt parlamenti képviselői szerint a törvényhozás jóváhagyja az öt évre szóló, 28 milliárd eurós megszorítócsomagot június második felében, miután a kormány beleegyezett néhány tervezett intézkedés enyhítésébe.
Eddig volt a Négy házasság, egy temetés, most itt a szicíliai változat, az Egy esküvő, száz tifoso. Kétség nem fér hozzá, hogy Federico Balzaretti, a Palermo védője ragaszkodik a csapat szurkolóihoz, százat közülük ugyanis meghívott hétvégi esküvőjére.
A válság elmúltával tavaly már ismét rekordot döntött a luxuscikkek forgalma, elsősorban a feltörekvő országokban érzékelhető nagy érdeklődés.
Kezdődik a nyári szabadtéri színházi évad; új bemutatókkal, prózai és zenés színházi előadásokkal, koncertekkel, táncelőadásokkal várják a közönséget szeptember elejéig a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai.
Magyarország volt miniszterelnöke, gróf Bethlen István első itthoni köztéri szobrát szerdán avatta fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára a kisbéri városháza előtt.
A megújuló energiaforrásból származó elektromos áram előállításához nyújtott támogatás növelését kezdeményezte az osztrák kormány szerdán a parlamentben.
A június 5-i portugáliai parlamenti választásokon győztes jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjét, a 46 éves Pedro Passos Coelhót nevezte ki szerdán kormányfőnek Aníbal Cavaco Silva elnök.
Európai uniós forrásból újul meg a budapesti Füvészkert jelentős része: a pálmaház gazdaságosabbá tétele és felújítása mellett számos új és egzotikus növénnyel bővül a kert állománya a nyár végére. Az intézmény tavaly két pályázatot nyert el az Új Széche
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerdán Varsóban leleplezte gróf Esterházy Jánosnak, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetőjének, későbbi vértanújának mellszobrát. Az eseményen jelen volt Bogdan Borusewicz, a szenátus elnöke is.
Csődeljárás indult szerdán Szlovénia legnagyobb építőipari vállalata, az SCT ellen, miután a cég nem tudta kifizetni 250 millió eurónyi tartozását.
Letaszította a legkoszosabb amerikai városokat számba vevő lista éléről New Yorkot a Dél egyik fellegvára, New Orleans.
Kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy az Európai Unió magyar elnökségének fél évét lezáró június 24-i állam- és kormányfői csúcsértekezleten jóváhagyásra kerül az európai roma keretstratégia – mondta szerdán Párizsban Balog Zoltán.
Az Országos Mentőszolgálat bízik abban, továbbá mindent megtesz azért, hogy a mentőautók beszerzésére kiírt tender révén még az idén szolgálatba állhassanak az új mentőkocsik.
Nem jogerősen hat év hat hónapos fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Nyíregyházi Városi Bíróság azt a nagyhalászi férfit, aki szexuálisan zaklatta tízéves féltestvérét.
Csütörtökön országszerte megemlékezéseket tartanak Nagy Imre volt miniszterelnök és mártírtársai 1989-es újratemetésének évfordulója alkalmából.
A Nap szokatlanul hosszú „álomba” készül merülni, így 2020 táján évekre vagy akár évtizedekre is búcsút lehet mondani a napfoltoknak – vélik amerikai csillagászok, akik az új-mexikói napfizikai konferencián ismertették elméletüket.
Gyengült a forint szerda estére az euró és a svájci frank reggeli jegyzéséhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Vagy elsunnyogta, és végül elfelejtődött, vagy olyan botrányba került miattuk, hogy attól visszhangzott az egész hazai sajtó.
Volodimir Zelenszkij megint arccal esett a földre.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.