Barack Obama kitüntette a SEALs-kommandó tagjait
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Kentucky állambeli Fort Campbell katonai bázison kitüntette az Oszama bin Laden megölésében részt vett SEALs-kommandó minden tagját.• Bi
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Kentucky állambeli Fort Campbell katonai bázison kitüntette az Oszama bin Laden megölésében részt vett SEALs-kommandó minden tagját.• Bi
Személygépkocsival elgázoltak egy kerékpárost szombat reggel a 4202-es számú úton, Mezőtúr és Túrkeve között – közölte a rendőrség.
Egyetlen szocialista platform sem támogatja – a sajátján kívül – Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezését – derült ki a szombati Népszabadság által készített összeállításból.
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Kentucky állambeli Fort Campbell katonai bázison kitüntette az Oszama bin Laden megölésében részt vett SEALs-kommandó minden tagját.• Bi

Személygépkocsival elgázoltak egy kerékpárost szombat reggel a 4202-es számú úton, Mezőtúr és Túrkeve között – közölte a rendőrség.

Egyetlen szocialista platform sem támogatja – a sajátján kívül – Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezését – derült ki a szombati Népszabadság által készített összeállításból.

Hét órát várakoznak a kamionok Záhonynál a magyar-ukrán határállomáson – közölte honlapján a rendőrség szombat délelőtt.

Három évvel ezelőtt iktatták be hivatalába Dmitrij Medvegyevet. Az azóta eltelt időszak nemcsak arra adott választ, hogy sikerült-e kilépnie az új elnöknek Vlagyimir Putyin árnyékából, hanem az átmenet alkotmányosságát és zökkenőmentességét biztosítani hi

Két személyautó és a 144-es busz összeütközött Rákosszentmihályon szombat reggel, a busz öt utasa megsérült – mondta Herczeg Zoltán, a BKV fődiszpécsere. A tűzoltóság azt közölte, hogy az egyik gépkocsi vezetője súlyosan megsérült.

A január 15-én éjjel bekövetkezett West-Balkán-tragédia után a kormány szigorú intézkedéseket léptetett életbe, de közben a szakma is szerveződni kezdett. Negyed évvel a három fiatal lány halálát okozó események után az Egyesület a Kulturált és Biztonságo

Heves esőzések okozta földcsuszamlásban legkevesebb 17 ember vesztette életét Indonéziában – közölték szombaton a helyi hatóságok.

Öt évtizede annak, hogy a felszínre hozták a Vasa nevezetű hadihajót, mely több évszázadon át pihent a svéd főváros kikötőjének hullámsírjában. A roncs, amelyet kiemelését követően hosszú éveken át restaurálták, ma már régi fényében csillog, és múzeumként

Egyes becslések szerint évente négyezermilliárd forintnak megfelelő összeggel rövidítik meg csalók az Európai Unió kasszáját. Ez az összeg a magyar költségvetés egyharmadának felel meg.

Mázsaszám, némelykor pedig tonnányi mennyiségekben hordják haza Németországból az ott vásárolt olcsó cukrot a magyar vendégmunkások. A kilónként 180 forintért megvásárolt édesítőszer akár ötvenszázalékos haszonnal is eladható idehaza. A vidékfejlesztés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya eljárást indított egy 22 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Komlói Rendőrkapitányság keresi a 16 éves Csonka Anitát, aki még március elején tűnt el Pécsváradról – közölte a Baranya Megyei Rendőrfő-kapitányság pénteken.

Picivel 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.

Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök csütörtökön egyszerre harminc ország nagykövetét hívta meg azért, hogy elpanaszolja nekik, miként „teszi tönkre” az országot az egy évvel ezelőtti választásokon a parlamenti helyek kétharmadát megszerző kormá

A Debreceni Ítélőtáblán pénteken megkezdődött a vesztegetés és más bűncselekmények miatt eljárás alá vont személyek büntetőpere; a vádlottak közt számos orvos van, akik az elsőfokú bíróság megállapítása szerint pénzt fogadtak el azért, hogy valótlan sz

Veszélybe került a közintézmények áramellátása Tiszaburán; bár az áramszolgáltató átmeneti egyezséget kötött az önkormányzattal, adósságrendezési eljárást kezdeményezett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településsel szemben – tájékoztatta a polgármester pént

A hagyomány, érték, minőség jegyében rendezi meg az idei megyenapot a felújított fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban a Fejér Megyei Önkormányzat; a május 14-i rendezvény lesz a nyitánya a Fejér termék programnak – jelentette be a megyei közgyűlés elnöke

Zalaegerszegen 1-0-ra kikapott, így könnyen kieshet a másodosztályba az MTK labdarúgócsapata. A Monicomp Liga 27. fordulójának másik pénteki mérkőzésén a Kecskemét 3-1-es vezetése dacára 3-3-as döntetlent játszott a Győri ETO ellen. Szombat délután a címv

Krizsán András és Somogyi Győző A Balaton-felvidék tájba simuló népi építészete című könyvét mutatják be május 12-én a Magyar Borok Házában. A rendezvényen az építészet mellett nem meglepő módon a boré lesz a főszerep.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.