Elhunyt Molnár Lajos
A volt egészségügyi miniszter 69 éves volt.
A volt egészségügyi miniszter 69 éves volt.
Az utazásmegosztók annyira komoly károkat okoznak a taxisoknak, hogy szervezeteik már Orbán Viktor segítségét kérik.
Az MLSZ elnökét kedden beválasztották a legszűkebb döntéshozó testületbe.
A volt egészségügyi miniszter 69 éves volt.

Az utazásmegosztók annyira komoly károkat okoznak a taxisoknak, hogy szervezeteik már Orbán Viktor segítségét kérik.

Az MLSZ elnökét kedden beválasztották a legszűkebb döntéshozó testületbe.

„A csapat akkor lesz eredményes, ha ő jól játszik és viszi a társaságot” – mondta a szövetségi kapitány.

Okozott már csalódást és szerzett megannyi örömöt is – húszéves a Lotus Elise.

Az igazgatóság nyolc belvízvédelmi szakaszából négyen működnek szivattyútelepek.

A Germanwings információi szerint a fedélzeten 150 ember utazott, senki sem élte túl a szerencsétlenséget.

A jelenleg érvényes szabályok szerint a kifizetéssel meg kell várni a büntetőeljárás végét.

A szegediek Németországba, míg a veszprémiek Franciaországba utazhatnak.

A színésznő a New York Timesban számolt be döntéséről.

A legfelsőbb bíróság a szólásszabadság jogával ellentétesnek találta a jogszabályt.

Nagy mennyiségű külföldi szállítmány jött az országba, holott a méhészek szerint nincs hiány a hazai termékből.

Ketten fékezték meg a centert.

Megtörtént: beadták kérvényüket Strasbourgba.

A KSH jelentésének adatai szerint 2015 első hónapjában 7955 gyermek született és 12 570 ember halt meg.

Louis van Gaal, a Manchester United szakvezetője minden követ megmozgat Mats Hummels leigazolásáért.

Ferincz József ezredes 2013. december 1-jétől töltötte be a kaposvári rendőrkapitány posztját.

A Cíprasz vezette görög kormány jövő hétfőig bemutatja euróövezeti partnereinek a tervezett reformcsomagot.

350 ezres létszámot akarnak elérni.

Az jogosult, akinek 6 millió forintnál kisebb összegű befektetése volt a bedőlt pénzügyi vállalkozásoknál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Épül az „Arany Flotta".

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Az 1956-tól brüsszeli kálváriát járt Alfonzó humorát nemigen értették a magyar követségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.