idezojelek

Sós Fedő titokzatos története

Az értékrendszerekről folytatott párbeszéd teljességgel haszontalan és felesleges.

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László
Cikk kép: undefined

Létezik a Facebookon egy különleges oldal. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára időről időre közöl frissen feltárt vagy valamiért érdekes állambiztonsági jelentéseket. Az ember ezeket a leggyakrabban hitetlenkedve olvasgatja, döbbenten figyeli, és egyszerűen nem hiszi el, hogy a kádári valóságba, nem pedig valamilyen csehszlovák vígjátékba csöppent.

Itt van például Sós Fedő esete. Először közlöm a saját ügynöki jelentését, szigorúan az eredeti helyesírással. Akiről 1960-ban írt, valamiért a bögyében lehetett. „S. Mihály. Nagymágócs Tibortelepi lakós. kb. 50 éves. ­Húnyadi T. sz. nek tagja. apjának. 14 kh. földje vólt ártézi kúttal, nagyon jó rémhír terjesztő a T. sz ben. iszákós. hazúg, és amenyire csak túdja a dólgót kerüli. Sós Fedő.” Erre a remek ügynöki jelentésre az állambiztonsági tiszt ráfirkantotta az alábbiakat, amelyekből feltárul a „dráma” minden részlete:

Megjegyzés: Az ügynök az első találkozóra 6.30 h.-kor a nagymágocsi temető mellett a megbeszélt helyen megjelent. Elmondotta, hogy nagyon várta már a találkozót, mert a megbeszélt módszereket nem tudta mind megjegyezni. Ezt bizonyítja az általa készített jelentés aláírása. Ugyanis megbeszéltük vele, hogy a jelentést ’Soós’ fedőnéven írja alá, ő erre a következő aláírást tette: Sós Fedő. Elmondotta, hogy a beszélgetésünk során ő úgy értelmezte, hogy a ’Fedő’ szó keresztnevet jelent. Ezt a kérdést tisztáztam vele. Majd a jelentés írás nehézségeiről beszélt!

Ha valaki nem pontosan értené, csak röviden: amikor tehát a beszervezendő ügynökkel közölték, hogy konspiratív módon „Soós” lesz a fedőneve, a szerencsétlen úgy értette, hogy „Sós Fedő név”, vagyis a Fedő voltaképpen keresztnév. Ezért is írta így alá… A Facebook-bejegyzés kommentárjai között egyébként 

a levéltár megjegyzi, hogy ezt az embert, aki a nagymágocsi temetőben reggel fél hétkor már ott álldogált értetlenül, és azt gondolta, hogy a Fedő az név, mert nem tudta, mi a fedőnév, valamint Fülig Jimmyhez járt nyelvtanórára, szóval őt 1961 és 1978 között alkalmazta az állambiztonság.

Két munkadossziéja is fennmaradt pompás jelentéseiből, igaz, a tartótisztjei kifogásolták rendkívül obszcén stílusát, amelyről egyébként nem tudták leszoktatni.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyszer talán bele kellene pillantani azokba a jelentésekbe (ha szabad), megnézni, akkurátusan elemezni, hogyan zajlottak a dolgok 1960-ban Nagymágocson. Hogy miféle alakok írogattak, jelentettek, hazudoztak nem sokkal bonyolultabb tartótisztjeiknek, akikkel csalitosban, temetőben, holdfényben és bokrok mellett konspirációsat játszottak. És az is eszembe jutott, tizenhét év alatt a nyomorult Sós Fedő hány embert nyomhatott fel, kik és hogyan szenvedtek hátrányt azért, mert az apjuknak, mondjuk, artézi kútja is volt, esetleg már kétszer jártak Jugoszláviában vagy a téesz titkárnője szexuális célzattal kiszökött hozzájuk a tehenészetbe.

A Kádár-korszaknak végül is nem a logika, hanem a láthatóság volt a rendezőelve. Ha tudták rólad, hogy valahol ott vagy, ott lehetsz, ahol lenned kell, máris a rendszerhez tartoztál. Engedelmes alattvalóként gondoltak rád, olyasvalakire, aki nem lépett le az országból, ezért szintén részt vesz – mert részt kell vennie – a szocializmus építésében. Ha azonban artézi kútja volt a faternak, esetleg négyelemis bunkókat szabadítottak rád, hogy kiszimatolják teljesen lényegtelen életeseményeidet, valamint frappáns jellemzéseket írjanak munkatempódról

 („amenyire csak túdja a dólgót kerüli”). Megnyugtató továbbá, hogy a rendszer a magyar tanyavilágban is remekül működött, igaz, csak helyi értéken pislákoltak az információk, de csodát ne várjunk, a szegény tartótisztnek is élnie kellett valamiből.

Vajon mi lett a sorsa Sós Fedőnek? Miféle ügyekre vetette rá magát? Feljelentette a saját rokonait is, vagy csak a haragosait? Szinte biztos, hogy már nem él, ha mégis igen, akkor a kétdossziényi jelentés nyilván kedves fiatal­kori nosztalgia számára. Viszont vélhetően itt van velünk Sós Fedő becses családja, valamint szellemi leszármazottai, harcostársai. Ők is roppant plasztikusan szemlélik a világot, amennyire csak lehetséges, politikai véleményt is alkotnak a világról. Ha le kellene írniuk, amit éreznek, tapasztalnak, így festene a 2023-as jelentés: „O1G lóp csal és sanyargassa a embereket meg ótt vannak a stadiónók is, az oktatásegésségügyben sz…r a helyzet (ne felejtsük az obszcén stílust! – a szerző), javaslóm hogy nyúgati országókbol vonnyák be az eurot meg csukják le sitre a fideszt. Sós Fedő Family Trust.”

Tudom, hogy már a régi bölcsek is kedvteléssel tekintettek a balgákra, de – legyünk őszinték – csak ideig-óráig működik a recept. A Magyar Néphadseregben jókat röhögtünk az első pár napban, utána pedig fásultan, végül pedig teljesen gépiesen teljesítettük a feladatainkat. Előfordul, hogy a gondosan adagolt hülyeségtől telítődik az ember, aztán csak arra vár, hogy minél hamarabb megszökhessen a maga külön bejáratú világába a rideg valóság elől. Csakhogy Sós Fedőékkel voltaképpen együtt élünk, ők is a valóságunk részei. 

Éppen ezért ha jobban belegondolunk, általában az a szokásos közéleti eljárás, hogy a Sós Fedők egy részét meg kell téríteni valamely hasznos ügynek, aki pedig nem hajlik a jó szóra, arról tudomást sem veszünk. Fecserészhetünk persze humanizmusról, általános választójogról, méltóságról, meghallgathatjuk ezerszer is ateistáktól, hogyan kellene nekünk – nekik persze nem – keresztyén módra gondolkodnunk, de az értékrendszerekről folytatott párbeszéd teljességgel haszontalan és felesleges.

Azonban a palackpostába Sós Fedő jelentéseit is bele kell rejteni. Hogy valamikor majd hírt adjon egy kései civilizációnak, pontosan mi folyt ebben az országban 1960-ban. Az elnyomatás, elhülyülés, legyőzöttség mértékéről ne csak személyes, gyújtott hangú beszámolók maradjanak fenn, hanem az is, hogy ki a legjobb rémhírterjesztő a téeszben.

 A Sörgyári capriccióban ott a bőbeszédű Pepin bácsi, aki egyrészt nyilvánvalóan nem normális, másrészt néhányan rá emlékszünk a legélénkebben, nem is Maryskára vagy Francinra. Írói szemmel nézve kétségtelen, hogy az örökkévalóságban is összecsókolózunk a bolondokkal. Hogy miért, magam sem tudom. Talán a görög színházból származik a megoldás: minden színész maszkot viselt, és ezeken a maszkokon ábrázolták az adott figura érzelmi állapotát. Valóság, álom, érzelmek, jellem – minden ott örvénylik a színpadon, de a valódi arcot a néző nem láthatja. Persze olykor a nyomorúságon is nevetnek az emberek. De hogy az árulókra, hazugokra, besúgókra miféle maszkot kellene ráaggatnunk, arról valószínűleg sokáig tudnánk vitatkozni. Az én válaszom mindenesetre már régen megvan.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Az igazság ideát van, csak meg kell érte küzdeni

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Életen innen, halálon túl

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Háborús német, békés amerikai

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Hatszáz napnyi gyötrelem

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.