Erősödött a forint
Az euróövezettel szemben javuló befektetői bizalom erősíti a forintot: az eurót pénteken délután négy órakor 264,64 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 265,74 forint után.
Az euróövezettel szemben javuló befektetői bizalom erősíti a forintot: az eurót pénteken délután négy órakor 264,64 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 265,74 forint után.
Az egykori diósgyőri kohászat területén, a vasgyártáskor keletkezett kohósalakdomb, az úgynevezett halna felszámolása és az így felszabadult terület hasznosítása a célja az Eurofém-Halna Salakfeldolgozó Kft.-nek, amely üzleti-logisztikai parkot létesít
Kész összehívni az Európai Unió magyar elnöksége a tagországok mezőgazdasági minisztereinek rendkívüli találkozóját, hogy elemezzék a németországi hasmenésjárványnak a zöldség- és gyümölcságazatra tett hatását, amennyiben elegendő anyag és elemzés áll maj
Az euróövezettel szemben javuló befektetői bizalom erősíti a forintot: az eurót pénteken délután négy órakor 264,64 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 265,74 forint után.
Az egykori diósgyőri kohászat területén, a vasgyártáskor keletkezett kohósalakdomb, az úgynevezett halna felszámolása és az így felszabadult terület hasznosítása a célja az Eurofém-Halna Salakfeldolgozó Kft.-nek, amely üzleti-logisztikai parkot létesít
Kész összehívni az Európai Unió magyar elnöksége a tagországok mezőgazdasági minisztereinek rendkívüli találkozóját, hogy elemezzék a németországi hasmenésjárványnak a zöldség- és gyümölcságazatra tett hatását, amennyiben elegendő anyag és elemzés áll maj
Hatvanezer, új autó vásárlásához felhasználható, roncsautók után járó értékjeggyel bővítette ki a romániai környezetvédelmi minisztérium a márciusban újraindított roncsautóprogramját.
Több tízmilliárd forintot fordíthatnak fejlesztésekre, beruházásokra sikeres pályázat esetén a vállalkozók az észak-magyarországi régió megyéiben – közölte Becsó Zsolt, a régió fejlesztési tanácsának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján pénteken.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke Joseph Blatterre szavazott a nemzetközi szövetség (FIFA) szerdai, zürichi elnökválasztásán.
Nem született megállapodás a pénteki egyeztetésen a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány között – mondta Powell Pál, a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fóruma munkavállalói oldalának megbízott elnöke a Belügyminisztérium (BM) előtt újságíróknak az e
A németországi iparban minden korábbinál több új munkahely jön létre a következő egy évben, a legnagyobb európai gazdaság ipara havonta több mint 10 ezer új állást kínál majd a munkavállalóknak a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége (DIHK) pénte
Rémhírnek és minden alapot nélkülöző álhírnek nevezte a pénteki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő, hogy a magyar bankbetéteket államosítaná a kormány. Az ügyben a felügyelet és a rendőrség is vizsgálódik.<br /><br /><strong>
Megszűnt az internetszolgáltatás péntek reggel a szíriai fővárosban, Damaszkuszban és a földközi-tengeri Lattakia városában; a korlátozás minden bizonnyal összefügg azzal, hogy az arab országban immár hetek óta menetrendszerűen a heti pihenőnapra hív össz
Maláta ömlött egy teherautó pótkocsijáról a 31-es útra Gyömrő és Mende között. Az 33-as kilométernél félpályás útzár mellett rendőrök irányítják a forgalmat – tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
Mintegy százötven holttestet emeltek ki eddig a tunéziai partoknál kedden felborult hajó roncsaiból – közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A genfi székhelyű hivatal szóvivője, Adrian Edwards elmondta, hogy „a halottak között sok a n
A spanyol ABC környezetvédelmi rovata a Földközi-tenger medúzáinak problémájával foglalkozott. A keleti országoknak – Kínának, Japánnak – egyszerűbb a dolguk, mert ha a kelleténél jobban elszaporodnak, egyszerűen megeszik őket. De a felmelegedett vizű Föl
Az amerikai érdekeltségű Jabil Circuit Kft. csaknem 23 millió eurós beruházást valósít meg Tiszaújvárosban, amelynek révén rövid időn belül 670-nel növeli alkalmazottainak számát. A cég a projekthez állami támogatást kap, ami már az első gyártási évben me
Online aukción bocsátották árverésre a levélbombái miatt életfogytiglani börtönbüntetését töltő, Unabomber néven ismert Ted Kaczynski személyes tárgyait. A csütörtöki árverésből 190 ezer dollár (közel 35 millió forint) folyt be a terrorista áldozatainak é
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a németországi hasmenésjárvány következtében az uborkakereskedemben kialakult helyzet nyomán kezdeményezi, hogy a termelőkön kívül álló okok miatt felhalmozott – jelen körülmények között e
Jelentősebb piaci hatásokkal nem járó „tisztes kompromisszumnak” minősítették a magyar devizahitelesek megsegítésére kidolgozott otthonmentő akciótervet pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.<br /><br /><a href="http://www.mno.hu/
Új mentőállomást avattak pénteken a Heves megyei Recsken; a térségben eddig nem volt biztosítható, hogy a mentőautók 15 percen belül a riasztás helyszínére érkezzenek.
Borsodszentgyörgyön májusban láthatták gyerekek és felnőttek a Turulszobrok a Kárpát-medencében című fotókiállítást. A képek nagy részét egy megszállott, kiváló ember, Katona Bernadette készítette eredeti helyszíneken, s ő maga is szervezi a tárlat ország
Fehéroroszországban 20,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az idén az első öt hónapban, részben annak a hatására, hogy a volt szovjet tagköztársaság május elején leértékelte valutáját – jelentette be Andrej Tur fehérorosz gazdasági miniszterhelyett
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
<p>A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Ki az a Gyekiczki Márton, aki botrányt okozott Orbán strasbourgi sajtótájékoztatóján? – kérdezi a 444.
Európa versenyképessége Brüsszel rossz döntései miatt meggyengült.
Örményország már októberben kész aláírni a dokumentumot.
A marokkói kormány komoly küzdelmet folytat az embercsempész-hálózatok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.