Hideget, meleget
A Világbank 1994-ben megjelent Averting the Old Age Crisis című tanulmánya szolgáltatta az alapot a nyugdíjrendszer pillérekben történő felvázolására. Ezen tanulmány szellemisége hatotta át a Magyarországon 1997-ben törvényerőre emelt nyugdíjreformot. A v
A szocialisták a rendszerváltáskor egyetlen fillér nélkül adták át a nyugdíjkasszát, 1998-ban pedig a hozzájuk közel állók kezére játszották át az emberek időskori ellátására félretett pénzeket – mindezekről Orbán Viktor beszélt a parlamentben, a nyugdíjj
Rendszerváltással felérő átalakulás veheti kezdetét a hazai gépjárművezetők képzésében, ha a parlament elfogadja a Fellegi Tamás fejlesztési miniszter által beterjesztett törvénymódosítást. Az új szabályozás várhatóan tisztességes megélhetéshez juttatja a
Turisztikai márkaépítés, a társaság működésének racionalizálása, új piacok megszerzése és lobbi a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokért – Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. nyáron kinevezett vezérigazgatója e feladatokat tartja a legfontosab
Tegnap a jegybanki alapkamat emelése mellett döntött a monetáris tanács, így az 5,25 százalékos ráta 5,5 százalékra nőtt. A testület a kockázatok növekedésével indokolta az emelést. Egyes elemzők szerint a tanácstagok, akiknek mandátuma februárban lejá
A Barcelona nemcsak elvette a Real Madrid veretlenségét, hanem 5-0-ra meg is semmisítette ősi ellenfelét, ezzel megtörve Mourinho varázsát is. A Messi–Ronaldo-párviadalt hasonló fölénnyel nyerte az ezúttal gólpasszokat osztó argentin.
Levélben fordult Szócska Miklós egészségügyi államtitkárhoz annak a betegnek a családja, aki több állami hivatalnál is sikertelenül kereste a választ arra, hogy miért támogat olyan rákgyógyszert a hazai társadalombiztosítás, amelynek több nemzetközi sa
Csak botrányos és kínos, vagy kifejezetten ártalmas? – miután a WikiLeaks honlap vasárnap este főként médiapartnerei – a spanyol El País, a francia Le Monde, a német Der Spiegel, a brit Guardian és a New York Times – útján megkezdte negyedmillió kisziv
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ritka és fontos adottság egy politikus esetében, ha képes korszakosan gondolkodni, túlnézni a következő választásokon.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Csoboth Kevin a találata mellett gólpasszt is adott, ebben a kategóriában Szoboszlai és Gazdag is jeleskedett.
Szaparbekuli Abzal: Diplomáciai küldetésemet a kapcsolatok megőrzésének és elmélyítésének fényében látom
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.