Új vízerőműveket terveznek a Dunára
Románia és Bulgária hat éven belül húzná fel az új létesítményeket. A tervek azonban több kérdést is felvetnek.
Románia és Bulgária hat éven belül húzná fel az új létesítményeket. A tervek azonban több kérdést is felvetnek.
A Covid után is a kiskereskedelem maradt a bor értékesítésének fő csatornája.
Az év második felében nagymértékű csökkenés jöhet, és 2023 decemberében akár egy számjegyű tartományba süllyedhet a ráta.

A Világgazdasági Fórum szerint a tavalyi kéttrilliárdos esés nem egyszerű télnek, de már jégkorszaknak is tekinthető.
Újraszámolták a 2023-as költségvetési törvény összegeit.
Tippek és trükkök, hogy ne tudják kifosztani.
A Baross Gábor-projektet az Európai Unió által megszabott versenyjogi szempontok alapján alakították ki.
Az elmúlt hetekben érdemben javultak a növekedési kilátások globálisan és Magyarországon is – mondta Jelasity Radován.
A korszerű ingatlanok nem lesznek olcsóbbak, a beruházók inkább halasztanak, semmint árat csökkentenek.
Magyarországon százezer lakosra kevesebb mint hatvan ATM jut, ez valamivel elmarad a közel 63 darabos uniós átlagtól.
Az Európai Bizottság szinte minden állatfaj esetében csökkenő termelést és visszaeső fogyasztást jósol.
Van, ahol havi egy nap bejárást várnak el, van, ahol visszaálltak a jelenléti munkavégzésre.
Háborúban álló országokat nem szívesen hiteleznek más országok és nemzetközi szervezetek, Ukrajna viszont kivételt képez.
Több országban is gondot okoz, hogy Németország szívesen csábítja el a szakképzett munkaerőt.
A gyümölcsfogyasztás csökkenése nemcsak gazdasági, hanem egészségügyi következményekkel is jár.
A rövidesen lezáruló tranzakció illeszkedik a hitelintézet hosszú távú stratégiájába.
A gyanútlan felhasználókat olyan előfizetésekbe rángatják bele, amikről nem is tudnak.
A globális kereskedelmi láncok kettészakadása és az orosz energiaszállítások hirtelen elvágása piacot nyitott az Egyesült Államoknak.
A legolcsóbb portéka szerepelt a leggyengébben, viszont nem a legdrágább volt a legjobb.
A kárenyhítési alap összegénél jóval több lehet a gazdáknak járó pénz a múlt évi károk miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyarországon is van realitása harmadik atomerőműnek.
Magyarország a tíz témakörből nyolc esetében az első tíz legjobb teljesítményt nyújtó ország közé került a Világbank felmérésében.
Bezzegromániában mégsem fenékig tejfel az élet.
A tárca szerint olyan intézkedést támad az Európai Bizottság, amiről korábban kimondták: megfelel az uniós normáknak.
Romba dőlhet az európai gazdaság jövőbeli versenyképessége.
Erősíti együttműködését a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel.
A főbb mutatók alapján nem tett túlzó kijelentést a miniszterelnök.
Az agresszív retorika csak egy nagyon szűk választói rétegnél hatásos – értékelt lapunknak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.
Lapos volt a tüntetés, kevesen voltak, a Partizán szakértői sem kímélték Magyar Péteréket.
Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete befejezte küldetését az Egyesült Államokban, és hazatér Moszkvába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.