Újabb szelektívhulladék-kategóriát vezethetnek be
Az Európai Unió irányelve szerint jövő év végéig az élelmiszer-hulladékot is külön kell majd gyűjteni.
Az Európai Unió irányelve szerint jövő év végéig az élelmiszer-hulladékot is külön kell majd gyűjteni.
A magyar autósok a forgalmi engedéllyel tudják igazolni, hogy jogosultak a kedvezményes árú tankolásra.
A közgazdaságban egyáltalán nem ismeretlen az extraprofit fogalma.
Az Európai Unió irányelve szerint jövő év végéig az élelmiszer-hulladékot is külön kell majd gyűjteni.
A magyar autósok a forgalmi engedéllyel tudják igazolni, hogy jogosultak a kedvezményes árú tankolásra.
A közgazdaságban egyáltalán nem ismeretlen az extraprofit fogalma.
Rugalmas, egységesen magas színvonalú, az autózással szemben időben és árban is versenyképes szolgáltatási palettát hoznak létre országosan.
Az Eximbank 560 millió eurós keretet nyitott a magyar–indiai üzleti lehetőségek kihasználására.
Az MKB Alapkezelő a folyamatosan változó piaci körülmények között is képes lesz ügyfelei számára kiemelkedő befektetési teljesítményt nyújtani.
A belgiumi arloni üzemben egy vajtartály szűrője okozhatta a fertőzést, amely nyersanyagoktól vagy emberektől származott, üzemzavar következtében.
Az elvonások nem rontják a vállalatok eredetileg tervezett növekedését, emiatt nem borul fel az üzleti tervük.
A kormány azzal számol, hogy a magyar gazdaság növekedése 2023-ban elérheti a 4,1 százalékot.
A rezsicsökkentés megvédését nevezte Gulyás Gergely a jelenlegi időszak egyik legfontosabb feladatának a Kormányinfón.
Hosszabb távon mérséklődnek az inflációs várakozások.
A Magosz a magyar agrárgazdaság motorjává, megkerülhetetlen szervezetté vált.
Sok helyen hullott jég, de a talajgenerátorokkal sikerült csökkenteni a kár mértékét.
A villamos energia ára háromszáz százalékkal emelkedett egy év alatt, amire az 1970-es években volt utoljára példa.
Vasárnap ingyenes utazás, nosztalgiajárat és szórakoztató programok várják a családokat a Széchenyi-hegyen.
Az orosz gáztól való függetlenedés elhúzódó hiányt okozhat az európai piacokon.
Paks II-vel jelentős lépést tesz az ország afelé, hogy önellátó legyen, és ne függjön a nemzetközi energiapiac turbulenciáitól.
A Sberbank korábbi magyarországi ügyfeleinek egyelőre nincs ügyintézéssel kapcsolatos teendője a változás kapcsán.
Sok esemény zajlik a cég körül, a piac is változékony
A testület a Hajós-bajai és villányi borvidéken termelő borászt választotta meg vezetőjének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A fő témát továbbra is a vállalatokat érintő adózási rendszer szolgáltatja a szektorban.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Mindenhol lakhatási kérdés is a rövid távú lakáskiadás korlátozása.
A létesítmények üzembe helyezését eredetileg az év első felére tervezték.
Kína szerint nem a bürokráciának, hanem az innovációnak és a termékek minőségének kell döntenie arról, hogy a piac végül kinek kedvez.
Heti gazdasági összefoglaló.
Az elektromos autók eladásai átlagon felüli mértékben csökkentek az év első kilenc hónapjában.
Ki az a Gyekiczki Márton, aki botrányt okozott Orbán strasbourgi sajtótájékoztatóján? – kérdezi a 444.
Európa versenyképessége Brüsszel rossz döntései miatt meggyengült.
Örményország már októberben kész aláírni a dokumentumot.
A marokkói kormány komoly küzdelmet folytat az embercsempész-hálózatok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.