A nukleáris hulladék exportja ellen emeltek szót
Meg kell tiltani az Európai Parlament szerint a nukleáris hulladék Európai Unión kívüli országba tartó exportját, kivéve, ha az újrahasznosítás céljából történik, és utána visszakerül az unióba.
Meg kell tiltani az Európai Parlament szerint a nukleáris hulladék Európai Unión kívüli országba tartó exportját, kivéve, ha az újrahasznosítás céljából történik, és utána visszakerül az unióba.
Több budapesti templom is kinyitja kapuit szombat este, és éjfélig különleges műsorokkal várja a látogatókat.
Egynapos nem hivatalos látogatást tett csütörtökön Kárpátalján Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki találkozott az ukrajnai megye kormányzójával, a kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak püspökeivel, esti programjában pedig az Ismét Ver
Meg kell tiltani az Európai Parlament szerint a nukleáris hulladék Európai Unión kívüli országba tartó exportját, kivéve, ha az újrahasznosítás céljából történik, és utána visszakerül az unióba.
Több budapesti templom is kinyitja kapuit szombat este, és éjfélig különleges műsorokkal várja a látogatókat.
Egynapos nem hivatalos látogatást tett csütörtökön Kárpátalján Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki találkozott az ukrajnai megye kormányzójával, a kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak püspökeivel, esti programjában pedig az Ismét Ver
Több mint 67 millió forintos uniós támogatás teszi lehetővé, hogy Sárváron megszűnjön a város délkeleti részén lévő hulladéklerakó – tájékoztatta az MTI-t a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség csütörtökön.
Megtalálták a holttestét annak a komádi fiúnak, aki csütörtök délután tűnt el a Sebes-Körösben – közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy az MTI-vel.• Nagy erőkkel keresik a folyób
Már biztos, hogy Tokió kandidál a 2020-as ötkarikás játékok rendezési jogára, miután a Japán Olimpiai Bizottság csütörtökön hivatalosan is felkérte a fővárost, hogy nyújtsa be pályázatát.
Andrássy Gyula gróf, egykori miniszterelnök, az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere mindenki számára követendő példa, jelenleg is érvényesek azok az értékek, amelyekért ő kiállt – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Gödöllőn.
Megtiltotta az utcai zenélést és a fűnyírást bizonyos napokon és napszakokban a pécsi közgyűlés csütörtökön; a rendelet július elsején lép hatályba. • Korlátozzák a vasárnapi fűnyírást
Orbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség 98 százalékban elérte a maga elé tűzött célokat. Véleménye szerint az ország becsületéből is visszaszereztünk valamennyit és a magyarok nagyon szép és eredményes munkát végeztek.
A pozsonyi és a budapesti főpolgármester hasznosnak tartaná, ha a Duna-stratégia keretében Bécs, Pozsony és Budapest egyeztetné lépéseit.
Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken és szombaton a függetlenségét két évtizede kikiáltó Szlovéniába és Horvátországba látogat.
A pannon táj kincsei kerülnek terítékre az idén is a balatoni bor- és halünnepen. Balatonfüred, Csopak, Paloznak és Tihany az étel-ital mellett kulturális élményt is kínál a hét végére. A szervezők derűt és könnyed eleganciát, közéleti és művészeti ünnepn
Egész Európában aktív, Ukrajnából irányított cigarettacsempész banda bukott le az Europol és az Eurojust koordinálásával: a banda ukrán vezérét a magyar hatóságok a szerb határon fogták el – jelentették be Hágában az uniós intézmények csütörtöki közlemén
Az első amerikai jégkori műalkotás, mamut vagy masztodon ábrázolása került elő Floridában. A leletről, amelynek korát 13 ezer évesre becsülik, a Journal of Archaeological Science című folyóiratban számolnak be a Floridai Egyetem és a Smithsonian Intézet k
Megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója, amely számos, magyar elnökség alatt született döntést véglegesít.• Nagy
Tatabánya önkormányzata 48 ezer négyzetméteres területet apportált a város és a hulladékkezelő AVE Tatabánya Zrt. közös tulajdonában lévő vállalkozásba, amely biogázerőmű létesítésére nyújtott be pályázatot – tájékoztatta a város polgármestere csütörtökön
Az utóbbi két évtized intenzív drogellenes kampánya ellenére a kábítószerek évről évre újabb ezrek életét követelik Európában – hívta fel a figyelmet csütörtökön Lisszabonban az európai kábítószerügyi tájékoztatási központ.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány hónapok óta romeltakarító munkát végez, így a Fidesz saját ideáinak, társadalmi eszményének megvalósítására még nagyon kevés idő, lehetőség és mozgástér volt.
260 millió fontba kerül Nagy-Britanniának a líbiai beavatkozás hathavi fenntartása – írja a The Financial Times. A gazdagok gazdagabbak, ráadásul többen is vannak, mint a válság kitörése előtt – írja a The Guardian friss felmérések adataira hivatkozva.
Tíz éven belül csaknem kétszeresére tervezi növelni az autók eladását a magyarországi gyárának jelentős bővítésére készülő német Audi; vállalati körökből származó információk szerint a stratégiai cél kétmillió kocsi értékesítése 2020-ban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A fenyegetéshez kapcsolódó hisztériát odáig fokozták, hogy már atomháború rémképével riogatják az uniós polgárokat.
Miután legyőzte súlyos betegségét, a San Antonio Spurs óriása nemcsak testét, de lelkét is újraformálja.
Washington közvetlen irányítást kapott a támaszpont felett.
Ma eldől, a Ferencváros kivel találkozik a BL-selejtező második körében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.