Nem változtatott a szerb jegybank
A szerb központi bank nem változtatott az alapkamaton csütörtökön, ami így 12,50 százalék maradt. A szakértők többsége emelést valószínűsített.
A szerb központi bank nem változtatott az alapkamaton csütörtökön, ami így 12,50 százalék maradt. A szakértők többsége emelést valószínűsített.
Az Oszama bin Laden elleni kommandós akció alkalmával lefoglalt dokumentumokból, illetve a terroristavezér kézzel írt naplójából kiderül, hogy az al-Kaida néhai irányítója hosszasan tűnődött azon, vajon hány amerikait kell egyszerre megölnie ahhoz, hogy W
Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol áprilisban 72 400 állástalant tartottak nyilván. Márciusban számuk még meghaladta a 78 ezret, februárban pedig a 80 ezret.
A szerb központi bank nem változtatott az alapkamaton csütörtökön, ami így 12,50 százalék maradt. A szakértők többsége emelést valószínűsített.

Az Oszama bin Laden elleni kommandós akció alkalmával lefoglalt dokumentumokból, illetve a terroristavezér kézzel írt naplójából kiderül, hogy az al-Kaida néhai irányítója hosszasan tűnődött azon, vajon hány amerikait kell egyszerre megölnie ahhoz, hogy W

Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol áprilisban 72 400 állástalant tartottak nyilván. Márciusban számuk még meghaladta a 78 ezret, februárban pedig a 80 ezret.

Feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki szerda este elsodorta, majd több tíz méteren át vitte autójának motorháztetején az őt megállító rendőrt Győrben – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.

A mexikói lapokban két téma érdemel figyelmet. Az egyik, hogy megszólalt a nyilvánosság előtt a világ legbátrabb asszonya, a másik szerint pedig Bin Laden megölése után „Tökmag” Guzmán a világ új első számú közellensége. A portugál Jornal de Notícias az e

Faipari inkubátorház épül Zalaegerszegen az Új Széchenyi-terv csaknem 125 millió forintos támogatásával, a beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el.

Elkészültek a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecserben az elbontott házak helyére tervezett emlékpark és látványtavak tervei, a dokumentumokat megküldték a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek – közölte az Orszá

Sikerült megfejteniük amerikai kutatóknak, hogy miért kering „rossz irányban” más naprendszerek némely bolygója központi csillaga körül.

Egyhetes kulturális és hagyományőrző programmal emlékezik újratelepítése 258. évfordulójára Nyíregyháza május 14. és 22. között.

Elsodorta, majd több tíz méteren át vitte autójának motorháztetején az őt megállító rendőrt egy férfi Győrben szerda este – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,64 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 23 366,92 ponton zárt csütörtökön.

Pénteken ismét egymásnak feszül Gyurcsány és Mesterházy tábora, a szocialista párt Pest megyei elnökségéért ugyanis Tóbiás József jelenlegi frakcióigazgató és Varjú László, a Demokratikus Koalíció ügyvezetője indul.

Simor András szerint a jegybank inflációs célja további szigorítás nélkül is elérhető; a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke erről a Hajdú-bihari Napló Top 100 Klubjának csütörtöki, debreceni rendezvényén beszélt.

A tavalyi év elején tervezett mintegy 700 millió forintos hiányt év végére teljesen ledolgozta Zalaegerszeg önkormányzata, amely ezzel együtt csökkentette a város hitelállományát és növelte a vagyonát – közölte csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján a vá

Észtországban az idei első negyedévben 2,1 százalékkal haladta meg a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi utolsó negyedév gazdasági teljesítményét. Az éves szintű növekedés – a tavalyi első negyedévvel összevetve – 8 százalék volt.

Az elsődleges felmérések szerint mintegy 18 milliárd forintos árbevétel-kiesést okozott az egy héttel ezelőtti fagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 24 400 hektáros gyümölcstermő területén – közölte Wachal Kálmán, a térségi kormányhivatal földművelésügyi igaz

Jelentősen gyengült a forint csütörtökön a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban, az eurót délután négy órakor 266,64 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a délelőtti 265,10 forintos és az előző nap délutáni 264,36 forintos árfolyam után.

A katolikus Sant’Egidio Közösség és a Pécsi Zsidó Hitközség az idén is közös emlékező menetet tartott a Pécs városából, illetve Baranyából 1944-ben elhurcolt zsidók és romák emlékére.

Megalakult a Tolsztoj Társaság a Magyar–Orosz Együttműködésért Egyesület csütörtökön a Parlamentben, az ülésen felszólalók a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének fontosságát hangsúlyozták.

Felborult egy kamion a 4-es főút 152. kilométerszelvényénél, Kisújszállás külterületén, a balesetben egy ember megsérült – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtök délután az MTI-vel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.