Közeledtek az álláspontok a minisztérium és a hallgatók között

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hallgatói szerződések és az egyetemi autonómia ügyében január elején folytatódnak az egyeztetések a minisztérium és a HÖOK között – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton, miután fogadta a HÖOK vezetőit.

BM
2012. 12. 22. 17:33

Az egyeztetésen Nagy Dávid HÖOK-elnök mellett részt vett Kiss Dávid, a szervezet elnökségi tagja, Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Doncsev András, a minisztérium sajtófőnöke is.

A találkozó előtt Nagy Dávid leszögezte: reméli, hogy közelednek majd az álláspontok és a társadalom, a kormány és a diákok számára is megfelelő megoldás fog születni. Mint mondta: kíváncsiak arra is, hogy a korábbi keretszámok milyen viszonyban  vannak a jelenlegi kapacitásszámokkal.

Minimum 55 ezer hallgatót vesznek fel állami ösztöndíjasként

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtökön közölte, a kormányzat azt szeretné, ha csak a felsőoktatási intézmények kapacitása szabna határt a felvehetők létszámának. Pénteken megjelent a magyar felsőoktatás megújításáról szóló kormányhatározat, amely rögzíti, hogy nem lehet kevesebb 55 ezernél azoknak a hallgatóknak száma, akiket 2013-ban vesznek fel állami ösztöndíjas képzésre.

Péntek délután a Széll Kálmán téren a három ELTE-s höokos által szervezett tüntetésen a demonstráló egyetemisták elégették a hallgatói szerződés mintapéldányait. Kiss Dávid elmondása szerint a HÖOK-nak semmi köze nincs a szerződéségetéshez. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a Parlament előtt tartott ülősztrájkot szerdán. Miután Balog Zoltán tájékoztatta a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakról, befejezte a sztrájkolást, tárgyalni viszont nem akart a miniszterrel.

A felsőoktatás átalakítása – Mi történt eddig?

A kormány december 6-án határozott a felsőoktatás átalakításáról, amelynek keretében kamattámogatású diákhitel segítségével tették volna elérhetővé a továbbtanulást mindenki számára. Ezt követően országszerte tiltakozó megmozdulások kezdődtek, Budapesten például egy alkalommal megbénították a Petőfi híd forgalmát, máskor petíciót vittek az oktatási államtitkársághoz, és december 17-én este a Magyar Rádióban is beolvastatták követeléseiket a hallgatók. Ez idő alatt a kormányzat többször is egyeztetést kezdeményezett a HÖOK-kal, a hallgatói képviselet azonban sorra visszautasította a próbálkozásokat. Orbán Viktor december 15-i, diákokkal folytatott megbeszélése után bejelentette: eltörlik a keretszámokat, erről aztán december 16-án este döntött is az Országgyűlés. Mint Rogán Antal frakcióvezető és Balog Zoltán miniszter is fogalmazott: megértették a diákok követelését. Az emberi erőforrások minisztere a december 18-i, megszakadt egyeztetést követően kijelentette: nem lesz tandíj, sem keretszámrendszer, a hallgatói szerződésről pedig tárgyalást ígért. A HÖOK-elnök másnap be is fejezhette a Parlament előtti ülősztrájkját, majd bejelentették: a karácsonyi ünnepek előtt asztalhoz ülnek a tárcavezetővel. Ennek ellenére a diákok ismét utcára vonultak, melynek eredményeképpen jött a már-már tradicionális hídfoglalás, ami után kivételesen három fiatalt előállítottak, de hamar ki is engedték őket.

A felsőoktatás átalakításával kapcsolatos események kronológiáját ide kattintva olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.