Az ide vezető út, ugyanúgy, mint a migráció esetében, az emberek megkérdezése és az államok közi teljes egyetértés hiányában jött létre. Brüsszel háborúpárti, ezt bizonyítják a tettei.
Először csak sisakküldésről volt szó. Aztán szankciók, de az energiahordozókra persze nem! Aztán mégis, azokra is. Aztán jött a fegyverküldés. Először lőfegyverek, aztán harckocsik, aztán repülők. Aztán pénzügyi segélyek. Újabb és újabb tízmilliárdok. Most valahol százmilliárdnál járunk. Euróban. Pénz, paripa, fegyver, de a helyzet nem javul, sőt egyre rosszabb. Egy lépésre vagyunk attól, hogy a Nyugat katonákat küldjön Ukrajnába. Ez egy háborús örvény, amely a mélybe ránthatja Európát
– összegezte Orbán Viktor miniszterelnök egy bejegyzésében a folyamat lépéseit, amelyeket érdemes lépésről lépésre megvizsgálni.
Orosz–ukrán háború: Orbán Viktor előre látta a brüsszeli jövőt?
Orbán Viktor békepárti álláspontját a kezdetektől fogva képviselte. Már nem sokkal az orosz invázió 2022. februári kezdete után próbát tett a konfliktus lokalizálására, hogy Brüsszel háborús hangulatát csillapítsa. A magyar kormányfő „szláv népek testvérháborújaként” hivatkozott a konfliktusra. A miniszterelnök a 2014-ben már kipróbált megközelítést szorgalmazta volna. Akkoriban a krími konfliktus megmaradt ukrán–orosz konfliktusnak, Angela Merkel volt német kancellár mellett az akkori európai vezetők nem engedték, hogy „fölrobbanjon, és mindannyian belevonódjunk” – ahogy Orbán Viktor fogalmazott a Cicero német havilap vezetőivel tartott panelbeszélgetésén Berlinben.
És persze a „mi lett volna, ha?” kérdés nem tesz jó szolgálatot, amíg a konfliktus hatásait a mindennapokban saját bőrünkön érezzük, de az elképzelés, hogy milyen Európában élnénk ma, ha a konfliktust sikerül izolálni, megér egy gondolati próbát. Ám a valóságban ennek hiányában az EU stratégiát tévesztett, és a kezdetektől fogva az „ukránok VAGY oroszok” narratíva határozza meg az uniós gondolkozást, nem a béke mielőbbi kikényszerítése. Ez a háború elnyújtásához vezető szemlélet olyan nyilatkozatokban is megmutatkozik, mint amikor háborúpárti Ursula von der Leyen arról a „meggyőződéséről” beszél, hogy „Ukrajna győzni fog, és hogy Európa minden lépésükben önök mellett áll majd” vagy arról, hogy „nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön”. A ki nyerjen, ki ne nyerjen gondolkozás nem a béke elérését helyezi a legkívánatosabb helyre. Beszédes, hogy az Európai Bizottság elnökének idézett beszédeiben a „béke” szó egyszer sem hangzott el, legfeljebb „összetört illúzióként” utalt a békére. Brüsszelben háborús logika van.
De felidézhetjük akár azt is a végeláthatatlan háborús nyilatkozatok listájából, amikor Frans Timmermans, az Európai Bizottság 2023 őszéig hivatalban volt ügyvezető alelnöke a háború kitörését követően úgy nyilatkozott, hogy olyan döntéseket kell hozni, amelyek fájdalmat okoznak az orosz félnek, még akkor is, ha azok az Európai Uniónak is ártanak. Amellett, hogy nincs olyan tagállam, amely megkérdőjelezné az agresszor felelősségét a háborúban, az uniós vezetés stratégiaalkotását sem a béke, sem a közösség saját érdekeinek első helyen való vétele nem határozza meg. Úgy tűnik, a brüsszeli háborúpárti politikusok mindent feláldoznának Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedvéért.
Első lépés: sisakok és az EU-tagság reménye, ezzel kecsegtette Brüsszel Ukrajnát
Christine Lambrecht volt német védelmi miniszter 2022 januárjában, amikor már gyülekeztek az orosz csapatok Donyeck és Luhanszk régióknál, kiállt a német kormány döntése mellett, miszerint halálos fegyvereket nem küldenek Ukrajnába.
A német kormány egyértelműen állást foglalt amellett, hogy nem küldünk fegyverszállítmányokat válságövezetekbe, mert nem akarjuk tovább szítani az ott lévő konfliktusokat. Úgy gondolom, ez a helyes út ebben az esetben is
– fogalmazott akkor még Lambrecht, amiben nagyon rövid ideig uniós szinten is egyetértés volt. A tárcavezető hozzátette, hogy Németország azzal fejezi ki szolidaritását, hogy ötezer katonai sisakot küld Ukrajnába az ukrán nagykövetség kérésére.
Ekkor tájt születtek olyan híres oknyomozó munkák, mint amikor a Bloomberg vagy a Washington Post felderítette, hogy az orosz hadiipar gyakorlatilag csak a mosogatógépekből és a hűtőszekrényekből származó csipek segítségével tud fennmaradni.
Az EU-s intézmények vezetői közül az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola volt az első, aki már 2022. április elsején látogatást tett Kijevben. Az EP elnöke három ígéretet tett Ukrajnának: felelősségre vonást ígért az agresszorral szemben, megerősítette, hogy az általa elnökölt intézmény támogatja Ukrajnát uniós tagjelölt státusában, és végül megígérte, hogy a menekültekről gondoskodni fog az unió. Nem kellett sokat várni, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is látogatást tegyen az ukrán elnöknél. A Nyugat háborúpárti politikájának egyik arca 2022 áprilisában utazott az országba. Az ilyen jellegű találkozók visszatérő témái Ukrajna támogatása és uniós tagsága voltak, Zelenszkij pedig hamarosan – 2022. február 28-án – a háború után alá is írhatta az ország EU-s csatlakozási kérelmét.
Az EU Ukrajnával történő bővítése azonban rendkívül érzékeny témának bizonyult.
Egyrészt a folyamat kezdete óta kérdéses, hogy Ukrajna teljesíti-e a tagság bármilyen feltételét. A koppenhágai kritériumok összetett elvárást állítanak a csatlakozni kívánók elé. Politikai elvárásként a stabil demokrácia és a jogállamiság meglétét, gazdasági elvárásként a működő és versenyképes piacgazdaságot sorolja egyebek között. Ezek mellett egy absztraktabb elvárást is megfogalmaz, miszerint a bővítést úgy kell megvalósítani, hogy az európai integráció szintje ne csökkenjen. Ezek a problémát magát már meg is jelölik. A háborúban álló ország gazdaságát az elemzések ritkán illetik a versenyképes és fenntartható jelzőkkel. De ezentúl az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 49. cikkének értelmében ugyan „bármely olyan európai állam kérheti felvételét az unióba, amely tiszteletben tartja a 2. cikkben említett értékeket, és elkötelezett azok érvényesítése mellett”.
A 2. cikk a következőket határozza meg: „az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul”
Azt, hogy az ukrán kisebbségi törvény pedig nemhogy nem oldja meg a 2015 óta folyamatosan jogfosztott magyar kisebbség helyzetét, nemcsak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége állapította meg, de még a Velencei Bizottság is kritikával illette. A másik sarkalatos probléma Ukrajna kapcsán a magas fokú korrupció. Mint ismert, a háború kitörése előtt a Global Initiative Against Transnational Organized Crime (GITOC) bűnözési indexén a világ 193 országa közül a 34., míg Európában a harmadik legrosszabb. Másrészről a Transparency International korrupciós rangsorában 2021-ben a 180-ból az 59., míg 2022-ben a 65. legrosszabb helyen volt. Ukrajna tehát ilyen előélettel indult el az EU-s csatlakozása útján, amin azóta is hasít, míg a nyugat-balkáni országok csak állnak és várnak. Számszerűsítve Albánia 2009 óta, Bosznia-Hercegovina 2016 óta, Montenegró 2008 óta, Észak-Macedónia 2005 óta, Szerbia 2009 óta állnak sorban, hogy az Európai Unió tagjai lehessenek.
Orosz–ukrán háború 
