Menetrend
Akár egy héten belül gyanúsítotti kihallgatásra idézheti az ügyészség Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, aki a nyomozó hatóság szerint hivatali visszaélést követett el, amikor a Sukoróra tervezett beruházás támogatásáról döntött.

Megszavazta az Országgyűlés hétfőn késő este Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését, így a volt szocialista miniszterelnököt gyanúsítottként hallgathatja ki az ügyészség. A volt kormányfő a voksolás előtt politikai leszámolásról beszélt, és
Szélsőséges iszlamisták kezébe kerülhet a hatalom a Kadhafi utáni politikai vákuumban – aggódik Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár. Az országot igazgató Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) fogadkozik: sariaalapú szociális jogállamot terveznek a mérsékelt is
November 30-ig elkészül a víz-, a szemét- és a csatornadíjak hatósági árkörbe vonásához szükséges jogszabályi háttér. Nem véletlen, hogy a rezsibefagyasztás terve ezekre az ágazatokra is kiterjed, mivel egyedül a vízműveknél jelenleg több mint tízmilli
A szekszárdi borvidék fővárosában mi más is lehetne az év legnagyobb eseménye, mint a szüreti napok. A nagy múltú összművészeti fesztivál már holnap elkezdődik, és vasárnap estig nincs megállás: igényes programok, kiállítások, koncertek, nemes borok és a
Értelmetlen látszatszövetségekre, felesleges adminisztrációra és jelentős pluszkiadásra kényszerülnek a zeneművészeti szakközépiskolák amiatt, hogy az új oktatási struktúrában a szakképző intézmények közé sorolták őket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.