Michelisz dobogóra autózna
AUTÓSPORT
AUTÓSPORT
Eddig menekültek az emberek Érpatakról a bűnözés miatt. Ma pedig ebben a kicsiny Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei virágos, tiszta és élhető faluban az autóbusz-állomáson szedi a csikket a korábban postarablásért elítélt keresztapa is. Az érpataki csoda nem h
Az amerikai szenátus illetékes bizottsága elé idézték a mobilkommunikációban érdekelt legnagyobb vállalatokat. Egymás után derült ki róluk ugyanis, hogy szinte mindegyikük rögzítette a felhasználók korábbi tartózkodási helyét telefonjuk GPS-csipjeinek ada
A következő öt évben nem látok esélyt arra, hogy a gázárak elszakadjanak az olajártól – mondta Alekszej Miller, a Gazprom igazgatóságának elnöke egy szűk körű sajtóbeszélgetésen Prágában. Kitért arra is, hogy még idén kiderülhet a Déli Áramlat gázvezet
Ne dramatizáljuk túl a helyzetet. A holnapi és a jövő szombati magyar–német női kézilabda-világbajnoki selejtezőpárharc előtt ne mondjuk, hogy most vagy soha. Csupán azt, hogy most vagy 2013-ban; tehát egy évvel a londoni olimpia után újjáéledhet a sza
Nem érdemes előre elkölteni a magánkasszáktól visszavárt összeget. Óriási csalódással szembesülhetnek majd az emberek a nyugdíjpénztáraktól érkező csekkek láttán.
Magyarország számára új lehetőségeket teremt a csendes-óceáni államok felé nyitás, amiről a múlt héten döntöttek. A cél nemcsak a kapcsolatok felvétele, hanem az együttműködés is, például az ENSZ-ben.
Latinovits Zoltán életműve felbecsülhetetlen értéket képvisel. Művészi, műfaji, szellemi és gondolkodásbeli sokoldalúsága olyan eszmerendszert teremtett, amely egyedülálló módon határozta meg a pódiumművészetet. Az elmúlt évtizedekben egyre koptattuk a je
Mindenki megismerheti majd a Mol-csomag visszavásárlásáról szóló szerződés részleteit, hiszen arról az Országgyűlés nyilvánossága előtt fognak vitázni, majd dönteni – jelentette ki lapunknak adott interjújában Fellegi Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A hónap végén lejár a szerződése a DVSC-vel a korábban a Honvéddal összeboronált futballistának.
“As the Hungarian people joined twenty years ago to enjoy being part of this big family, the Ukrainians have the same right to do so,” the European People's Party (EPP) chief says, adding, “We have a clear position on this issue.”
Magyar Péterék online közösségépítő csapatot szerveztek a Discordon, amivel a Harcosok Klubját próbálták volna ellensúlyozni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.