Sportpálya-módosítás
Nem történik érdemi változás a családi pótlék juttatásában, de a foglalkoztatás terén nagyobb védelmet adna a gyermeket nevelő szülőknek a kormány az új családvédelmi törvényben – tudta meg lapunk. A jövőben számos támogatás elnevezése változhat, a nag
Húsz évvel ezelőtt alakult meg a zalaegerszegi GébArt művésztelep, amely nevét a várostól alig két kilométerre eső mesterséges tó nevéről kapta. A kortárs magyar művészeknek és vendégeiknek köszönhetően mára a tó fogalommá, a kortárs művészetben rejlő alk
Korrupció, esetleg a vagyon elrejtésének szándéka állhat a líbiai olajpénzekből létrehozott állami alap hatalmas veszteségei mögött – vélik a lapunknak nyilatkozó szakértők. Az alap a világ legnagyobb pénzintézeteit bízta meg vagyona kezelésével, ám ahely
Holnap a Lohengrin Hattyúlovag című gyermekverziójával nyit a Művészetek Palotája budapesti Wagner-napok sorozata. A fesztivál újdonsága a Lohengrin jövő csütörtöki premierje lesz.
A portugál Diário de Notícias aggasztó hírről számolt be vasárnap: nyoma veszett 900 olyan betegnek, aki az immunhiány-betegség, az AIDS vírusának hordozója.
Közel négyheti tiltakozás után tábort bontottak és elhagyták Madrid központját, a Puerta del Sol (Napkapu) teret a „felháborodott” fiatalok, akik a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt kialakult társadalmi elégedetlenségnek adtak hangot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.