Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Marcus Rashford

 Marcus Rashford (1997. október 31.) angol válogatott játékos, az FC Barcelona támadója. Európa-bajnoki ezüstérmes, Európa Liga-győztes.  

 

 

Marcus Rashford: út az élvonalba 

Marcus Rashford 1997. október 31-én született az angliai Manchester városában, egy Wythenshawe nevű, nehéz sorsú városrészben. Egyedülálló édesanyja, Melanie éjt nappallá téve dolgozott, hogy eltartsa gyermekeit. Marcus már kiskorában megtapasztalta a szegénységet és az éhezést, ezek az élmények később mély nyomot hagytak benne – nemcsak emberként, hanem közszereplőként is. 

A futball iránti szenvedélye korán megmutatkozott. Ötévesen csatlakozott a Fletcher Moss Rangers nevű helyi klubhoz, ahol gyorsasága és labdakezelése azonnal kiemelte társai közül. Már hét éves korában felfigyelt rá a Manchester United, ahol az akadémián nevelkedett.  

 

Marcus Rashford karrierje 

A Manchester United utánpótlásában évről évre fejlődött, míg végül 2016 februárjában, mindössze 18 évesen bemutatkozott a felnőtt csapatban, és rögtön két gólt szerzett az Európa-ligában, majd a Premier League-ben is. Klubjával 2017-ben megnyerte az Európa-ligát. 1 alkalommal szerzett Angol Kupa-elsőséget (2016), 1-szer Szuperkupát (2016), 2-szer pedig Ligakupa-győzelmet (2017, 2023). Zlatan Ibrahimovic távozása után megkapta a 10-es mezszámot az együttesben.  

Rashford berobbanása óta a Manchester United meghatározó játékosa volt. Gyorsaságával, technikájával és intelligens játékával az egyik legveszélyesebb támadó lett Angliában. Klubjával több trófeát is nyert, köztük FA Kupát, Ligakupát és Európa-ligát. Bár a csapat az elmúlt években hullámzóan szerepelt, Rashford mindig kulcsember maradt – nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is. 

2023. július 18-án Rashford új szerződést írt alá a Manchester Uniteddel 2028-ig.  

2025. február 2-án kölcsönadták a Premier League-ben szereplő Aston Villához a 2024–25-ös évad hátralévő részére. Július 23-án, szintén kölcsönben, egy évadra csatlakozott a spanyol élvonalban szereplő FC Barcelonához, azzal az opcióval, hogy a 2025–26-os pontvadászat végén 30,3 millió fontért végleges szerződést köthet a katalánokkal. 

 
Marcus Rashford a válogatottban  

A válogatottban 2016-ban debütált, és azóta rendszeres tagja az angol nemzeti csapatnak. Részt vett az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon is, ahol több fontos gólt szerzett. 

Első mérkőzésén rögtön gólt szerzett, amivel ő lett a legfiatalabb játékos, aki a hálóba talált a bemutatkozó találkozóján. Szerepelt a 2016-os és a 2020-as Európa-bajnokságon, valamint a 2018-as és a 2022-es világbajnokságon. A 2020-as Eb-t ezüstéremmel zárta társaival. A 2022-es vb-n a válogatott legeredményesebb gólszerzője volt, három találattal. A 2024-es Európa-bajnokságra készülő angol válogatott keretéből nagy meglepetésre kimaradt. 

2025 nyaráig a válogatottban 62 mérkőzésen szerepelt és 17 gólt szerzett.  

 

Marcus Rashford magánélete  

Magánéletében Rashford visszafogott és tudatos. Kiemelkedő karitatív tevékenysége tette igazán ismertté világszerte: 2020-ban kampányt indított a gyermekszegénység ellen, aminek hatására a brit kormány visszavonta döntését, és meghosszabbította az iskolai étkeztetési programot a szegény családok gyermekeinek. Munkásságáért számos díjat és kitüntetést kapott, többek között a Brit Birodalom Rendjének tagjává választották. 

  

Rashford csapatai és csatlakozási dátumai 

Manchester United (angol, 2015-) 

Aston Villa (angol, 2025, kölcsönben) 

FC Barcelona (spanyol, 2025-, kölcsönben) 

 

Rashford sikerei  Klubcsapatokkal 

 Manchester United 

FA-kupa győztes: 2015–16,  

Angol Ligakupa-győztes: 2016–17, 2022–23  

Angol Szuperkupa-győztes: 2016  

UEFA Európa Liga-győztes: 2016–17  

 

 A válogatottal 

Anglia 

Európa-bajnokság, 2020, Európa: ezüstérem 

UEFA Nemzetek Ligája, 2018-2019: bronzérem  

 

Egyéni 

 UEFA Európa-liga gólkirálya : 2022–23  

A Manchester United Év Játékosa díja: 2022–23  

Guardian, Év Labdarúgója díj: 2020 

 A Brit Birodalmi Rend tagja: 2020 

Díszdoktori cím a Manchesteri Egyetemen, 2021. október 

 
 

Adatlap 

 Születési idő: 1997. október 31.  

Születési hely: Manchester  

Sportág: labdarúgás  

Poszt: támadó  

Jelenlegi klubja: FC Barcelona    

Csillagjegy: skorpió    

Családi állapot: -     

Gyermeke: -   

Magasság: 185 cm 

Testsúly: 70 kg 

 


Marcus Rashford


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.