Ungár Péter Károly országgyűlési képviselő, az LMP társelnöke. 1991. június 10-én született Budapesten. A 2022-es magyarországi országgyűlési választáson az Egységben Magyarországért nevű hatpárti együttműködés országos listájáról szerzett országgyűlési mandátumot. 2005 és 2009 között a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanult. 2009 és 2013 között az Edinburgh-i Egyetemen folytatott földrajztudományi tanulmányokat. 2011 és 2012 között a Kantábriai Egyetemen tanult földrajztudományt és várostervezést spanyol nyelven. Hallgató volt a Közép-európai Egyetemen (CEU). 2010-ben lett a Lehet Más a Politika (LMP) aktivistája, 2013-ban lépett be a pártba. 2014-ben önkormányzati képviselővé választották Budapest II. kerületében, ahol a II. Kerületi Önkormányzat Környezetvédelmi bizottságának volt tagja. 2015-ben beválasztották az Európai Zöld Párt elnökségébe. A 2018-as magyarországi országgyűlési választáson az LMP egyéni képviselőjelöltjeként a Budapest 4. sz. országgyűlési egyéni választókerületben indult, a párt országos listáján pedig az 5. helyre került. 2022 augusztusában, az LMP kongresszusán, Schmuck Erzsébet női társelnök mellett megválasztották a párt férfi társelnökének. 2025. február 19-én megszűnt az LMP parlamenti frakciója, azóta független képviselő.
Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően
Ungár Péter
Ungár Péter
2022. Augusztus 11. Csütörtök 9:30
A demagóg LMP erdőirtással riogat
Az erdőtörvény néhány technológiai előírását felfüggesztették, aminek kapcsán az LMP politikusai már erdőirtásról beszélnek.


Fontos híreink
Legolvasottabb
1
3
4
5
6
7
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink
Külföldi híreink
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.




























































