Szentkirályi Alexandra megmutatta, milyen lesz az üvegvisszaváltó automata
Januártól indul az új rendszer.
Januártól indul az új rendszer.
Kibővülhet és 2024-ben is folytatódik az online árfigyelő rendszer.
Több ezer milliárd forintba kerülne a fejlesztés.
Januártól indul az új rendszer.
Kibővülhet és 2024-ben is folytatódik az online árfigyelő rendszer.
Több ezer milliárd forintba kerülne a fejlesztés.
A miniszter a parlamenti meghallgatásán elmondta, hogy céljuk a gyermekek tudásszintjének növelése.
Egy átlagos magyar háztartás évente egy kiló szaloncukrot vásárol.
A milliárdos nagyvállalkozó az extraadók ügyét terelné jogi útra.
Azt egyelőre nem árulták el, melyik ország piacán jelennek majd meg.
Európa vezető turisztikai fejlesztése lett a Liget Budapest projekt.
Inkább a kisebb fenyőfákat keresik a vevők.
A fapados légitársaságok nyomdokaiba lépnek.
A benzinnél egyelőre kivárnak a kereskedők.
A falusi csok az ötezer lakosúnál kisebb településeken igényelhető, és kombinálható a csok plusszal.
Döntött a kormány.
Már novemberben is átlagosan 78 ezer forinttal kaptak többet a nyugdíjasok a kiigazítás miatt.
A Magyar Nemzet hétindítója
Orbán Gábor idén tavasszal, egy kifejezetten turbulens energiapiaci helyzetben fogadta el a felkérést az MVM Partner vezetésére.
Szijjártó Péter: A kormány célja, hogy Európa legversenyképesebb beruházási rendszere legyen a magyar.
A csokigénylők jelentős része továbbra is kertes házat keres.
Magyarország több mint 3150 települése közül 2630-ban érhető el a falusi csok.
Nincs új a nap alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez történt a gazdaságban.
A magyar emberek számára a pálinkafőzés szinte szabadságjog, a nemzeti kultúra szerves része – jelentette ki Latorcai Csaba államtitkár.
Hazánk hagyományosan a kontinens élmezőnyébe tartozik a fogyasztással arányos töltöttségi mutatókat vizsgálva.
A meglévő és a leendő paksi blokkok az időjárási szélsőségektől is védettek, többszörös biztonsági rendszerük van.
Kétszázzal száguldhatnak majd a szerelvények Belgrád és Szabadka között – talán már november végétől.
Hetek óta súlyos fennakadások vannak a csomagküldő szolgálatnál.
Az Európai Parlamentben vita zajlik arról is, hogy egyáltalán fel kell-e tüntetni a rovarokból készült összetevőket a termékeken.
Ukrajna két és fél éve élet-halál harcot vív az oroszokkal, ám továbbra is az a legfőbb gondjuk, hogyan tegyék még inkább pokollá a semmiről sem tehető nemzetiségeik életét.
Gálné Dignisz Éva szigetcsépi borásszal beszélgettünk az idei évjárat minőségéről, a borfogyasztási trendekről, valamint arról, hogyan lehetne a fiatalokat a borivás felé terelni.
Atlanta bajnoka jelentkezik elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség november 9-i közgyűlésén.
J. D. Vance ohiói szenátor, a Republikánus Párt alelnökjelöltje viszont arról beszélt, hogy Donald Trump stabilitást hozott a világba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.