Még a vállműtétjét is lemondta a csapatáért
Szombaton ér véget a két és fél hónapos 17. forduló.
Szombaton ér véget a két és fél hónapos 17. forduló.
Akinek a lába deformálódik, ujjai bütykösödnek, egyre inkább nehezebbé válik számára a járás és a cipőviselés.
Gündogan gólja csodaszép volt, Reusé szemfüles.
Szombaton ér véget a két és fél hónapos 17. forduló.
Akinek a lába deformálódik, ujjai bütykösödnek, egyre inkább nehezebbé válik számára a járás és a cipőviselés.
Gündogan gólja csodaszép volt, Reusé szemfüles.
A fővárosi tömegoszlatások idején hivatalban lévő politikusokat idéztek be tanúként.
Napokon belül kis túlzással a világ minden tája felé kirajzanak a magyar kajak-kenusok. A férfi kajakosok egyik csoportja Abu-Dzabiba, a másik Sevillába, a harmadik Dél-Afrikába tart, Szabó Gabriella Floridában gyűjti a kilométereket, Kozák Danuta jelenle
Hiába árulja az MSZP a Jókai utcai székházát, a fővárosi szocialisták szerettek volna az épületben maradni – tudta meg a Magyar Nemzet.
Ötven kiállító, kétszázféle kávé, bor, párlat – ezek lesznek a főszereplők a KávéBár Bazár kiállításon.
Júniusban Baku lesz a házigazdája az Európai Játékoknak, ami akár egy miniolimpia is lehetne.
Olyan vérlázító megállapításokat tett a kormányzat egyik ismert stratégája, hogy ha nem ismernénk őt, azt hihetnénk róla, provokátor.
A rendőrök a vádlottaknál több kilogrammnyi dizájnerdrogot, nagy összegű készpénzt és lőfegyvert is találtak.
Öt év tíz hónapot kapott fegyveres felkelésben való részvételért, de ezt már leülte, ezért kiengedik; de még hetekig húzódhat az ezzel járó adminisztráció.
A balesetben ketten megsérültek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Egyre több vármegyében lép életbe a korlátozás.
Despite grappling with a significant budget deficit.
Több mint tizenegyszeres volt a túljelentkezés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.