Elindult a Hungarian Startup University Program
Ebben a félévben közel kétszáz projekttel indulnak az egyetemi hallgatók.
Ebben a félévben közel kétszáz projekttel indulnak az egyetemi hallgatók.
Már mától találkozhatunk velük.
Mostanra meghoztuk azt a döntést, hogy itt és most, nem folytatjuk – fogalmaztak.
Ebben a félévben közel kétszáz projekttel indulnak az egyetemi hallgatók.
Már mától találkozhatunk velük.
Mostanra meghoztuk azt a döntést, hogy itt és most, nem folytatjuk – fogalmaztak.
Márciustól teljes sebességre kapcsolt a lakásbiztosítási kampány.
Már a második helyen állunk az Európai Unióban.
Sokba, és egyébként százharmincezer ingatlant érint a fővárosban.
Versenyképességi csomagot készít a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az inflációt sikerült letörni, a reálbérek pedig ismét növekednek.
Fontos, hogy Magyarország nyertese legyen a világgazdaság dimenzióváltásának.
A miniszterelnök a magyar gazdaság legfontosabb idei rendezvényén mutatta be a kormány terveit.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A zöldpárti energiaügyi miniszter másról sem beszél, mint a függetlenedésről.
A hazai villamosenergia-nagykereskedelmi piac meghatározó szereplőjeként az MVM Partner Zrt. rendszeresen értékesít áramot árverésein, speciális, máshol nem kapható termékek formájában is.
Még a négyesekre is milliókat fizetnek.
A Nemzetközi Bankjegy Társaság idén is kiválasztja az év bankóját.
Több változás is van az elmúlt évhez képest.
Új trükkre figyelmeztet a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Egyre kevesebb uniós pénz marad befagyasztás alatt.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte, hogy 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete.
Az Európai Uniónak részt kellene vennie az Egyesült Államok és Kína közötti állami támogatási versenyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Súlyos olajszennyezés történt Kiskunmajsán a közlés szerint.
A fővárosra is kiterjesztették a kis- és közepes vállalkozások fejlesztését szolgáló hitelprogramot.
Magyarország az Európai Unió nyolcadik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező országa.
A nagy ígéretek és szólamok általában nem találkoznak a valósággal.
Biztosítottak a rezsicsökkentett lakossági gázárak.
Tavaly májusában kötött hároméves együttműködési szerződést a két szervezet, amely által a hitelintézet évi százmillió forinttal támogatja a segélyszervezet munkáját.
A szélsőséges időjárás jelentette kihívások egyre gyakrabban követik egymást.
Amit Magyar Péter művelt az Ötkertben, „az nem olyan téma, amit a mentelmi jognak védeni kellene”.
Az NBA történetének egyik legjobb védekező játékosát nyolcszor válogatták be az All Star-válogatottba
A FPÖ győzelme egy már meglévő trend erősödését mutatja – mondta el lapunknak Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.