Májszonettek
Miért tűnt el a honi éttermek, kerthelyiségek, zöldvendéglők, csapszékek, kocsmák és csárdák kínálatából a máj?
Rezeda Kázmérnak volt ilyen vaslábosa. És a szívéhez nőtt. És összetartoztak ők ketten, régóta.
A Don Francescóba, a Szilágyival szemben. 1982-t írunk..
Rezeda Kázmér nem volt nagy barátja a ginnek, ellenben nagy barátja volt bizonyos televíziós sorozatoknak.
Miért tűnt el a honi éttermek, kerthelyiségek, zöldvendéglők, csapszékek, kocsmák és csárdák kínálatából a máj?
„Magam főztem, Rezeda úr, abból a kis nemtudom szilvából, fogyassza egészséggel, jó erős, tiszta…”
Mit eszünk majd szilveszterkor s utána? – töprengett Rezeda Kázmér, egészen pontosan megpróbált úgy tenni, mintha töprengene. Ugyanis úgy általában nem tudta, mit fognak enni.
Manapság nagy a választék szaloncukorból is. Ám a kötözés valahogy kiment a divatból. Szép tálakba kerül a szaloncukor, legfeljebb a fa alá. Csak mintha Jézuska maradozna el valahogyan.
Rezeda Kázmér elkövette élete legnagyobb hibáját. Ehetett volna lazacot, rákokat, burgonyagombócot, virslit vagy pizzát is. De nem. Rezeda Kázmér a lutefisket választotta.
A paprikás krumpli a „szegénykonyha” vezérlő csillaga, Koh-i-Noor gyémántja, őfőméltósága, és az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy időről időre, minden látható előjel nélkül egyszer csak megkívánja az ember.
Libanonban járt Rezeda Kázmér az este. Régi vágya volt neki eljutni Libanonba, mert valamilyen oknál fogva úgy élt benne Libanon, mint valami „corpus separatum” az arab világban.
Belekötöttem a cifraszűr ujjába az utolsó részletet, és felnyergeltem – kezdte a történetet Rózsa Péter, a gazda, Rezeda Kázmér pedig hátradőlt, odaadta magát egészen az elkövetkező történetnek.
Hogy is kerültünk ide? – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, mert egy ideje morfondírozni szeretett a legjobban, s leginkább közelmúltbéli dolgokon, ugyanis a régmúlt egyre pontosabban rajzolódott ki előtte.
Hogyhogy még senki sem írt a vízről mint gasztronómiai elegyről? – tette fel magának a kérdést Rezeda Kázmér, miután megivott egy nagy pohár párásan hűvös, tiszta vizet.
Krakkóban a zsidó negyedben még soha nem kosztoltam – gondolta Rezeda Kázmér, ugyanis Krakkóban volt éppen, a zsidó negyedben, és vacsorálni készült.
Böjtnél legfontosabb a változatosság – gondolta Rezeda Kázmér húsvét végén, sonka után. – Legfontosabb, hogy miképpen jutunk el a sonkáig – gondolta még, és komolyan gondolta.
Oda jártak Rezeda Kázmérék a könyvesékkel, meg az alsóörsi Felső Kocsmába, és ennyi nagyjából le is fedte már a bebarangolandó világot.
Megyünk ismét a Délvidékre! – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, és elmosolyodott. Szerette a Délvidéket, benne Magyarkanizsát, és szerette a társaságot, amellyel újfent nekivágtak.
Rezeda Kázméron kívül szinte kizárólag kamionosok jártak a Stopba. A kamionosok különös kasztjának legnagyobb létszámú alcsoportja, a román kamionos használta leginkább ezt a réges-régi űrkikötőt.
Tarjánba gyakran járt Rezeda Kázmér, az okok mind kapcsolatban álltak barátokkal, eledelekkel, italokkal, olykor vadászatokkal. Tarjánban volt az Öreg Favágó Kocsmája – kitűnő sváb konyhával.
Derecskén járt Rezeda Kázmér. Derecske különös vidék, erősen református, erősen kisgazdafészek. Ott még az ötvenes években is lábujjhegyen jártak a kommunisták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.