Ronnie O’Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

December 21-én lezárult az idei utolsó sznúkerverseny is a World Snooker Tour (WST) szervezésében, és január 11-én folytatódik az idény. Cikkünkben az évad eddigi tornái mellett visszatekintünk a Ronnie OĺSullivannek is sosem látott rekordot hozó 2025 első felére is, de a profi sznúkermezőny magyar tagjára, Révész Bulcsúra is kitérünk.

2025. 12. 24. 6:38
Ronnie O’Sullivan (balra) és Révész Bulcsú sznúkerpályafutásában sem 2025 hozta az eddigi legnagyobb sikereket
Ronnie O’Sullivan (balra) és Révész Bulcsú sznúkerpályafutásában sem 2025 hozta az eddigi legnagyobb sikereket (Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aki leginkább veszélyezteti, a szintén egyszeres világbajnok Neil Robertson, aki a szörnyen sikerült 2023-as éve után tavaly ősszel visszatért az elitbe, és bő egy év alatt három trófeát gyűjtött. Pénzdíja nagy részét az ausztrál a nyári, szaúd-arábiai sikerének köszönheti, de azóta egy rijádi döntővel és további két elődöntővel igazolta, hogy ismét az élmezőny tagja.

Robertsonhoz hasonlóan Mark Selby is másodvirágzását éli, a négyszeres világbajnoknál a maga idén gyűjtött négy trófeájával nem volt eredményesebb játékos 2025-ben. Az idénybeli százas brékek listáját is (negyven darabbal) vezető angol további egy döntőt és három elődöntőt is számlálhatott az évben, amelyben Wilsonhoz hasonlóan neki is a vb sikerült a legkevésbé jól.

Mark Selby remekül zárta a 2025-ös évet
Mark Selby remekül zárta a 2025-ös évet (Fotó: Xinhua/Ding Ting)

Mark Williams, John Higgins és Ronnie O’Sullivan 50 éves lett

A mezőny három „nagy öregje” egyaránt idén töltötte be az 50. életévét. Közülük a Selbyhez hasonlóan négyszeres világbajnok John Higgins ünnepelhetett leginkább, hiszen tavasszal két versenyt is megnyert, de ősszel is volt egy döntője Kínában. Sheffieldben a háromszoros vb-győztes Mark Williams szerepelt jobban, ott ugyanis világbajnoki döntőt játszhatott, majd októberben is megvillant a Xi’n Grand Prix-t megnyerésével – a walesi fel is lépett a világranglista negyedik helyére. Ronnie O’Sullivan az előző idényéhez hasonlóan elvétve indult el tornákon, de a vb-elődöntővel és a rijádi fináléval elérte, hogy továbbra is a legjobb nyolc között szerepeljen a világranglistán – ráadásul 2025-ben a magánéletében is pozitív változások történtek. Nem mellesleg pedig rekordot döntve ő lett az első sznúkeres, aki egy etapon belül két maximumbréket is lökött, nem sokkal azután, hogy Jackson Page a sportág történetének első játékosa lett, aki egy hivatalos mérkőzés alatt két 147-es bréket tudott produkálni.

Hogyan szerepeltek a világbajnokok?

A már említetteken kívül további hat, jelenleg is aktív vb-győztes szerepelt a versenyeken. A már inkább a karrierjét levezető Graeme Dott és Ken Doherty mellett Luca Brecel sem alkotott maradandót, több mérkőzését fel is adta, de a 2023-as világbajnok belga az elmúlt hónapokban már ismét meg-megvillantott valamit a két évvel ezelőtti teljesítményéből. 

Náluk jóval eredményesebb volt a másik három sheffieldi bajnok éve. Stuart Bingham két pontszerző döntőt is játszott, bár közülük a World Grand Prix fináléját 1989 óta nem látott módon 10-0-ra vesztette el. A 2025-ös év Shaun Murphy Masters-győzelmével indult, és a húsz évvel ezelőtti vb-győztes ősszel a British Opent is megnyerte, majd a Xi’an Grand Prix-n is döntős volt, így kiérdemelte a világranglista hetedik helyét. 

Az új világbajnok, Csao Hszin-tung felemás évet teljesített, de azt a tényt, hogy az új évadban a rijádi Masters kivételével egyik versenyen sem tudott döntőbe jutni, egyértelműen feledteti a tavasszal amatőr státuszúként nyert sheffieldi vb-cím.

Nem Ting Csün-huj (balra), hanem Csao Hszin-tung lett Kína első sznúkervilágbajnoka
Nem Ting Csün-huj (balra), hanem Csao Hszin-tung lett Kína első sznúkervilágbajnoka (Fotó: Xinhua/Ding Ting)

További tornagyőztesek

A World Snooker Tour idei 23 versenyéből Selby négyet, Wilson hármat, Csao, Higgins, Murphy és Robertson kettőt-kettőt, Williams pedig egyet nyert meg a már említett nevek közül. Rajtuk kívül Stephen Maguire, Hsziao Kuo-tong, Mark Allen, Jack Lisowski, Vu Ji-cö, Alfie Burden és Chris Wakelin hódított el egy-egy serleget. Közülük a tavaly nyáron még világelső Allentől inkább az a meglepő, hogy más döntőbe nem tudott bejutni, de a rutinos Maguire sikere sem mondható váratlannak. Lisowski tíz elveszített döntő után tudott végre diadalmaskodni, Burden pedig beugróként győzött a Shoot Outon. Wakelin múlt héten Skóciában robogott végig a mezőnyön, így az első hagyományos versenyét nyerte. A két kínai közül Hsziao címet védett az egyetlen olyan helyszínen, ahol jól szokott menni neki a játék; míg a 22 éves és egyedi frizurájáról könnyedén felismerhető Vut a világbajnok Csaóhoz hasonló tehetségnek tartják, így aligha az International Championship volt az utolsó megnyert tornája.

A 2025. évi sznúkerversenyek döntői

2024–25-ös idény:

  • Masters (Anglia): Shaun Murphy (angol)–Kyren Wilson (angol) 10-7
  • German Masters (Németország): Kyren Wilson–Barry Hawkins (angol) 10-9
  • Championship League (Anglia): Mark Selby (angol)–Kyren Wilson 3-0
  • Welsh Open (Wales): Mark Selby–Stephen Maguire (skót) 9-6
  • World Open (Kína): John Higgins (skót)–Joe O'Connor (angol) 10-6
  • World Grand Prix (Hongkong): Neil Robertson (ausztrál)–Stuart Bingham (angol) 10-0
  • Players Championship (Anglia): Kyren Wilson–Judd Trump (angol) 10-9
  • Tour Championship (Anglia): John Higgins–Mark Selby 10-8
  • Világbajnokság (Anglia): Csao Hszin-tung (kínai)–Mark Williams (walesi) 18-12

2025–26-os idény:

 

Vu Ji-cö lett Kína legújabb tornagyőztese
Vu Ji-cö lett Kína legújabb tornagyőztese (Fotó: Xinhua/Liu Zhenrui)

Milyen volt Révész Bulcsú éve?

Idén a mindössze 14 éves Michal Szubarczyk lett minden idők legfiatalabb profi sznúkerese, de tavaly nem sokkal maradt el a rekordtól Révész Bulcsú. A január 1-jén a 19. születésnapját ünneplő magyar sznúkeres a 2024-es junior-világbajnoki címe után szerezte meg a profi státuszt, így a 2024–25-ös idényben már a legjobbak között szerepelhetett. 

Azóta 47 találkozó jutott Révész Bulcsúnak, ezeken 19 győzelmet szerzett, a főtáblákon pedig eddig Szaúd-Arábiában és a Shoot Outon tudott mérkőzést nyerni.

Az előző idénye jobban kezdődött a mostaninál, hiszen idén Murphy júliusi legyőzése és november vége között mind a hét összecsapását elveszítette, ám azóta a UK Championship-selejtezővel és a Shoot Out-meneteléssel eljutott odáig, hogy az évadban hét győzelemnél és tizenegy vereségnél jár.

A 2025–26-os idényben Révész öt darab százas, köztük egy 144-es bréket produkált, és jelenleg a világranglista 87. helyét foglalja el a maga 36 050 fontjával. Az idei év első fele nem alakult jól neki, hiszen az áprilisi vb-selejtezőig mindössze két tétmérkőzést játszott, és ezúttal Sheffieldben sem tudott meccset nyerni – a 2024–25-ös évadon belül huszonhat mérkőzést játszott tavaly, és csupán hármat idén. Bár 2025 kevésbé sikerült neki, mint 2024, az elmúlt egy hónapban mutatott formája alapján 2026 elején nagy lépést tehet a profi státusz meghosszabbítása felé.

Révész Bulcsú ezt legközelebb január 5-én este a berlini German Masters selejtezőjének első fordulójában teheti meg, amikor a nők között 12-szeres világbajnok Reanne Evans (102.) ellen lép asztalhoz. 

Az öt nyert frémig tartó mérkőzés továbbjutójára az északír Jordan Brown (64.) vár a főtáblára kerülésért.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.