Mint később kiderült Lubitz súlyos depresszióban szenvedett és pszichiátriai kezelés alatt állt. Felettébb furcsa ugyanakkor, hogy amerikai kiképzését annak idején a Lufthansa egészségügyi okok miatt hosszabb időre, több hónapra megszakította. Tovább az is érdekes, hogy a Lufthansa Arizonai Repülési Iskolájában repülésre alkalmatlannak nyilvánították, mégis befejezhette a kiképzést és dolgozhatott is.
A német Szövetségi Légügyi Hivatalnál vezetett aktájában Lubitzot az SIC jelzéssel látták el, ami a „különleges, rendszeres orvosi vizsgálatot igényel” jelentéssel bír, azaz folyamatos ellenőrzésre lett volna szüksége. A Lufthansa elismerte: a férfit az elmúlt hat évben csak egyszer vizsgálta pszichológus. A német sajtó szerint Lubitz eljegyezte barátnőjét, akivel jövőre terveztek összeházasodni, de ismerősei szerint egy ideje külön éltek, akár ez is közrejátszhatott viselkedésében.
Közben megszólalt a férfi exbarátnője is, aki felidézte: a másodpilóta korábban arról beszélt, hogy egy napon valami olyat fog tenni, ami után mindenki emlékezni fog a nevére. Emellett a nő elbeszéléséből az is kiderül, hogy a férfit rémálmok gyötörték, volt, amikor úgy riadt fel, hogy közben azt üvöltötte: zuhanunk!
Két hét telt el a Quaestor-ügyben a nyomozás március 11-ei elindítása és a között, hogy az NNI csütörtökön három embert gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vette őket üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. A jelenleg őrizetben lévő gyanúsítottak egyike Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport feje, ügyvédje, Papp Gábor a Magyar Nemzetnek csak annyit mondott: védence panaszt tett a gyanúsítás ellen. Tarsoly mindezek ellenére még szombaton sem került előzetes letartóztatásba, mert a védelem további bizonyítékok ismertetését kérte, ezért a nyomozási bíró a törvényes határidőn belüli időpontra, vasárnapra halasztotta az döntést.
Az ügy másik heti főszereplői Orbán Viktor és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). Korábban több portál is cikkezett arról, hogy a KKM alá tartozó több állami vállalat is a Quaestornál tartotta a pénzét, illetve hogy a KKM épp a bukás előtt kiszállt. A minisztérium válaszul több közleményben is kijelentette: a tárca és háttérintézményei a Quaestor anyagi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információnak nem voltak birtokában, és semmilyen információt nem titkoltak el. Akkor még azt írták: a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezetői azt látták, hogy a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek bizalma megingott a brókercégekkel kapcsolatban, a Quaestor ügyfeleinek jelentős része kivette a pénzét a cégtől. A kereskedőház vezetői, látva ezt a folyamatot, úgy döntöttek, hogy az a biztos megoldás, ha ők is kiveszik a tőkét a Quaestortól.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!