Civilizációk harca
Új hullámokat vet a politikailag korrekt viselkedés és közbeszéd Észak- és Nyugat-Európában. Svédországban nemrégiben olyan óvodát alapítottak, amelyben szándékosan nem vesznek tudomást a lányok és fiúk közötti különbségekről, hogy a gyerekek ne a nemek a
Új hullámokat vet a politikailag korrekt viselkedés és közbeszéd Észak- és Nyugat-Európában. Svédországban nemrégiben olyan óvodát alapítottak, amelyben szándékosan nem vesznek tudomást a lányok és fiúk közötti különbségekről, hogy a gyerekek ne a nemek a
A közös európai mentőcsomag értékénél sokkal többet, a legrosszabb esetben akár 2500 milliárd eurónyi befektetést veszélyeztethetnek az uniós bankok az adósságválság tovagyűrűzése miatt, mert korábban alaposan bevásároltak az akkor még csekély kockázat
A koszovói válság békés megoldására szólít fel a szerb szkupstina a szombaton este elfogadott nyilatkozatával, amelyben az előállt helyzetért Pristinát teszi felelőssé. A feszültséget szerintük a koszovói kormányzat lépése okozta azzal, hogy kommandósokka
Az MSZP szerint az új egyházügyi törvény „kukába való jogi fércmű, mert végrehajthatatlan”. A jogszabályt előkészítő KDNP azonban továbbra is úgy véli, hogy egyeztetett és átgondolt törvény született.
A nyár végéig tizenkét nevelőszülő házában segít a tisztasági meszelés megoldásában a Békés megyei önkormányzat. Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés fideszes elnöke lapunknak elmondta, a festéket a nevelőszülők vásárolták meg, a munkát viszont az önkormá
Újabb bronzéremmel gazdagodtunk a sanghaji vizes világbajnokság zárónapján, Kis Gergő a 800 m gyors után 1500 méteren is országos csúccsal lett harmadik. A veszteségeink azonban legalább ilyen jelentőségűek. 400 vegyesen a nőknél Jakabos Zsuzsanna és c
Sportszempontból vélhetőleg az év legsűrűbb hétvégéjén jutottunk túl, s a legfontosabb események közül kettőre is hazánkban került sor. Tegnap a Hungaroringen zajlott a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság 26. Magyar Nagydíja, amelyet változatos
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.