Ankara reményei
K O R O N GHa a század második felében születik, egészen biztosan rocksztár lett volna Ady Endre. Ez illett volna hozzá, és valószínűleg tömegek rajongtak volna érte, ahogy költőként is legendává vált még életében. Akkoriban a Nyugat számított
K O R O N GHa a század második felében születik, egészen biztosan rocksztár lett volna Ady Endre. Ez illett volna hozzá, és valószínűleg tömegek rajongtak volna érte, ahogy költőként is legendává vált még életében. Akkoriban a Nyugat számított
Egymás után dőltek meg a hét végén a különböző hőmérsékleti rekordok.
Hatvan éve, a hidegháború korszakában épült az a bunkerrendszer, amely Rákosi Mátyás és a többi pártvezető túlélését szolgálta volna. A belváros alatti teremlabirintus lehangoló állapotban van, a betonjáratokat eszi az enyészet, s turisztikai vagy egyé
Egymás után dőltek meg a hét végén a korábbi melegrekordok. A napok óta tartó kánikula miatt körülbelül húsz százalékkal többször riasztották a mentőket, s jó néhány tűzesetről is beszámolt a katasztrófavédelem. Drámai esemény azonban nem történt, ami
Miközben hetekkel korábban megkezdődött a kormány által támogatott nyári gyermekétkeztetés, az érintett települések polgármesterei eltérően vélekednek a kezdeményezés hasznosságáról. Az egyetértők azt hangsúlyozzák, van, ahol nélküle éhezne a gyermek, de
Sikeresen kapcsolódott tegnap az Atlantis amerikai űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Az Atlantist pénteken a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból indították harmincharmadik és egyben utolsó útjára, amellyel lezárul az amerikai űrkatatási hiva
Három szobrot vásárol meg a Szépművészeti Múzeum által rendezett Art on Lake kiállítás alkotásaiból az Esterházy Magánalapítvány. A magánalapítvány, illetve az újonnan létrehozott Esterházy Contemporary kortárs művészetet támogató tevékenységéről, stratég
Miközben a kormány frekvenciaértékesítési tervei és az ezzel kapcsolatos kommunikáció egyértelműen egy negyedik mobilszolgáltató esetleges piacra lépéséről – pontosabban a szükséges döntéshozói feltételek biztosításáról – szólnak, az ágazat szakértői k
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Rövidebb időtartamra szóló tartózkodási engedélyek, befogadási stop – drasztikus döntést hozott az amszterdami kormány.
Bibliai özönvíz hömpölygött a vármegyeszékhely utcáin.
Új bejegyzéssel jelentkezett a Patrióták Európáért-frakció első alelnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.