- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum

David Helfgott Liszt előtt is tiszteleg

A politika közönye

Pótszék

Evangelizáció SMS-ben
A fiatalok elérése a katolikus egyház számára elsőrendű feladat – mondta lapunknak Kovács Gergely atya. A Szentszék kulturális irodájának vezetője szerint az evangélium SMS-ben való terjesztése embert próbáló kihívás, de az interneten való jelenlétnek

Más eszközökkel csábítanak
A gáz árával nem tudnak versenyezni a fogyasztók kegyeiért az egyetemes szolgáltatók, így más akciókkal próbálja meg átcsábítani az ügyfeleket egymástól a Tigáz és a Főgáz. Az árampiacon ennél kisebbnek tűnik a verseny, még a vállalkozásoknál is. A kic

A Balatonnál is erősít a rendőrség

Röviden

Együtt a képernyőn is

Viszályszítás és brutalitás Szíriában

Hullámmozgás a börzéken
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,71 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 23 670,80 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

Filmek kamatos kamatra

Időben szállt ki Soros az ezüstből

Szimbólummá lett

Demonstrációk a láthatáron

Ipari fogyasztók hátrányban

Ma született bárány

Fogyassz, de lehetőleg ész nélkül!

„Szovjet” visszaesés a jégkorong-vb-n

Drákói szigorral lép fel Medvegyev a korrupció ellen
Akár a korrupcióként elfogadott pénz százszorosát is fizethetik ezután az orosz hivatalnokok, miután Dmitrij Medvegyev államfő aláírta az orosz gazdaság fejlődését egyre jobban gátoló jelenség visszaszorítását célzó törvényt. A Kreml már két éve harcot hi

Fontos híreink
Bajnokaink kivánnak boldog karácsonyt olvasóinknak

Karácsony és a lélek termodinamikája

Emelkedő nemzet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A betlehemi jászol segít megértenünk karácsony titkát
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Amikor az ünnep fájdalmas
Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

„Időnként a Jóisten görbe vonalakkal ír egyenesen” – Karácsonyi interjú Orosz Lóránt ferencessel
Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon
Az egyik autós a helyszínen meghalt.
Külföldi híreink

Itt van Szijjártó Péter karácsonyi üzenete
Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Tombol a keresztényellenesség, a liberális társadalom közömbös
Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa
Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán egyik legnagyobb ellenfele teljesen kiakadt Magyar Péter alpári követőire

Azért mindennek van határa.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Megszületett! Örvendjünk!
Öt kérdés december 25-ével kapcsolatban.

Mi húzza a gazdaságot 2026-ban az elemzők szerint – itt vannak a válaszok
Területenként változó, mennyi idő múlva érzékelhető a békekötés pozitív hatása
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
