- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Elkészült a rédicsi sportpálya
Finisben az oktatási törvények
Az önkormányzatok attól tartanak, hogy a kormány ki akarja venni a kezükből az iskolák irányítását, de ettől nem kell félniük – magyarázta Hoffmann Rózsa (képünkön) –, ugyanis a közoktatási törvény tervezetében is az szerepel, hogy az önkormányzatoknál

Elkészült a rédicsi sportpálya

Finisben az oktatási törvények
Az önkormányzatok attól tartanak, hogy a kormány ki akarja venni a kezükből az iskolák irányítását, de ettől nem kell félniük – magyarázta Hoffmann Rózsa (képünkön) –, ugyanis a közoktatási törvény tervezetében is az szerepel, hogy az önkormányzatoknál

Világbajnokok, ha összejönnek
A Forma–1 1968-as évadjában egy futam erejéig már meccselt egymással öt világbajnok, két év múlva pedig a teljes szezont végigversenyezte egy nagy ötös, és hogy ez újra megtörténhessen, négy évtizedet kellett várunk. Az viszont az idén aligha következik b

Röviden

Sokszínű migrációs modellek

Történelmi realitás

Látogatás a messzi Fűszer-szigeteken
VilágutazóSokak fejében Indonézia egyenlő Balival, de a tizennyolcezer szigetből álló, hatalmas ország a slágerszigetnél jóval sokrétűbb látnivalót és elképesztő mennyiségű ízlelnivalót ígér a kíváncsi turistának. Jogjakartában eddig csak f

Új pályázatot írnak ki a családi házakra

Csütörtökig működhet az amerikai állam
Már-már végtelennek tűnő alkudozás után, alig másfél órával a péntek éjféli határidő lejárta előtt a republikánus és a demokrata párti honatyáknak sikerült megállapodniuk abban, hogy csütörtökig meghosszabbítják az amerikai kormányzati intézmények finansz

Szimfónia tíz ujjra és zongorára
Példaképének tekinti Liszt Ferencet Hegedűs Endre zongoraművész, aki emlékkoncertet is ad a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából ma este fél nyolckor a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A Liszt-díjas művész a m

Világenergia hosszú távon

Röviden

Riga és Moszkva átlép a múlt árnyékán
Egy állam biztonságát ma már elsősorban nem haderejének nagysága, hanem együttműködési képessége szavatolja – fogalmazott lapunknak nyilatkozva Valdis Zatlers lett államfő. A politikus, aki az Arraiolos-csoport találkozójára érkezett hazánkba, annak ka

Frivol pletykák a hősnőről
Ősbemutatót tartottak a Pinceszínházban. Forgách András Leni Riefenstahlról szóló, Balázs Bélát, Hitlert és Goebbelst is felvonultató darabját Bagó Bertalan rendezte.

Ötven korrupciógyanús ügy
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos elképzelhetőnek tartja, hogy bírósági eljárás indul Juhász Ferenc szocialista politikus, volt honvédelmi miniszter ellen a HM-vesztegetési botrány kapcsán. A fideszes kormánybiztos munkatársai jelenleg is ötven nag

Munkahelyekért tüntettek
A szervezők szerint negyven-ötvenezren, a rendőrség szerint tizenkétezren vettek részt az Európai Szakszervezeti Szövetség és a magyar szakszervezeti konföderációk uniós megszorítások elleni szombati tiltakozásán. A fesztiválhangulatú, atrocitás nélküli d

Új megyés püspököt nevezett ki a pápa Pécsre

Magyar drogfutárt fogtak el Peruban

Változás a gyógyszerpiacon
Írásban is megkapták a gyógyszerpiac szereplői, hogy július elsejétől milyen intézkedéseket tervez a kormány, s azoktól mekkora megtakarítást remél. A tervezett lépések – például a gyógyszergyártói befizetések növelése vagy a koleszterinszint-csökkentők t

Fontos híreink
Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek

Tízezrek tüntettek Jemenben a déli országrész függetlenségéért

Amikor még nem ismertünk határokat a magyar télben

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Tovább járja az országot a Zebra
A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

Szánalmas, ahogy Magyar Péter egy ősrégi interjúval próbálja meghazudtolni volt feleségét + videó
A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

A Mikulás sapkájában tűnt fel a Sötét Nagyúr + videó
Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.
Külföldi híreink

Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után
Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel háborúra készül! + videó
„Józan hangokra van szükségünk!”

Zelenszkijnek elfogytak a lapjai
A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szilveszter a Várkert Bazárban: a zenészeknek annyi esélyük sem volt felkészülni rá, mint a tomboló közönségnek
Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Tragédia kellett az egyiptomi sportvezető bukásához, börtön várhat rá
Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek
Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

