Emlékeznek még Bakács Tiborra? Egyre kevesebben, hiszen ő már nem tényező a közéletben. Legutóbb tavaly írtam róla egy Partizán-interjú kapcsán, ahol sütött belőle a sértődöttségéből fakadó mérhetetlen gyűlölet és keserűség.

További Poszt-trauma híreink
Az egykori celeb újságíró még a baloldali figurák közül is mindig a legellenszenvesebbek közül való volt, pedig valljuk be, elég nagy volt a verseny. Bakács büszkén feszített Che Guevarát ábrázoló vörös pólóban és osztotta az észt a tőle megszokott liberális felsőbbrendűséggel egy tehetségkutató zsűrijében, majd egy nagyon kínos ügybe keveredett, és lekerült a kereskedelmi tévék műsoráról. Az történt, hogy nemes egyszerűséggel elkapták az egyik bevásárlóközpontban, amint téliszalámit lopott. A régi elvtársa, Farkasházy Tivadar segítő balkezet nyújtott neki a Hócipőnél:
„Hibázott, de a vétke nem akkora súlyú, hogy emiatt megfosszuk attól, amihez igazán ért. Remek újságíró, még akkor is, ha anyagi helyzete belekergette a bűnbe. Remélem, az olvasóink is hasonlóképpen gondolkodnak, s nem fordulnak el a laptól” – nyilatkozta ekkor Farkasházy.
De végül ő is megvált tőle. Talán nem ok nélkül.
További Poszt-trauma híreink
Most úgy látszik, ismét erőre kapott és nekiugrott a jobboldalnak. Orbán Viktor zseniális ötlete, a Digitális Polgári Körök verte ki nála a biztosítékot. Konkrétan az, hogy Szőke András csatlakozott az egyik körhöz. Ez nem tetszett a rovott múltú, szélsőbaloldali celebnek, hiszen csak a baloldal mellett lehet kiállni, a kormányoldalt csak szapulni lehet az ő módfelett píszí gondolkodása szerint.
A következőket írta a Facebook-oldalára:
„Mackók! A sors kifürkészhetetlen, vagyis az is lehet, hogy életemben még beszélek Szőke Andrással, pontosabban beszélgetünk egymással, nem hiszem, de semmi sem lehetetlen. Érdekelne engem, hogy egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt? – A gazdasági életben a politikai lojalitás fontosabb az eredményességnél? – Azzal a keresztény képmutatással, amiben egy távcsöves puskás faszi vezeti a KDNP-t? – Homofóbok rendeleteket hoznak, holott tele vannak melegekkel a párton és családon belül? – Tetszenek-e neki Rákay Philip – mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó – filmjei? – Milyen pálinkát iszik, s mennyit?
Nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska. Puszi”
További Poszt-trauma híreink
A közönséges, piti tolvaj Bakács kioktat, felelősségre von, irányt mutat? Elképesztő!
Egyszerre szállt bele Szőkébe, Semjén Zsoltba és Rákay Philipbe. Nem hiába kapta meg a remek újságíró titulust Farkasházy Tivadartól.
Ez az ő pályája, a szemétkedés és a piszkoskodás. Ilyenformán a jellemrajzát a szalámilopás, mint olyan, csak erősítette.
Azóta sem tud kibújni a bőréből.
Borítókép: Bakács Tibor (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Megjött a hír, amitől Magyar Péter rettegett, lelepleződött az oltári kamu
A tények makacs dolgok.

Tordai Bencén röhög az internet népe, futótűzként terjed a neten a legújabb agymenése
A saját oldalán semmisítették meg.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Magyar Pétert már a gagyiboltban is leárazták, kifutó tétel lett
Vége a dalnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!