A szakszervezetek laza élőlánca a Parlamentnél
Nem sérti meg a német törvényeket és az alkotmányt a Német Nemzetidemokrata Párt Adj gázt! feliratú választási plakátja – állapította meg a berlini közigazgatási bíróság minapi ítélete, miután a német főváros Kreuzberg városrészének baloldali vezetése
Az agrár-felsőoktatás megkezdésének 50. évfordulóját, illetve az immár európai színvonalú egyetem tízéves fennállását ünneplik az idén Kaposváron. Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora lapunknak adott interjújában elmondta: osztrák, német és svájci e
A magán-nyugdíjpénztári vagyonból fizeti vissza a kormány azt a 250 milliárd forintnyi áfát a cégeknek, amelyre az uniós bíróság kötelezte az államot – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium angol nyelvű tájékoztatójából.
Szerdán folytatják Joav Blum bűnperét Székesfehérváron. Az izraeli–magyar állampolgár ellen két éve emelt vádat az ügyészség közokirat-hamisítás miatt. A megyei bíróság nem függesztette fel az eljárást, noha a védő a legutóbbi tárgyaláson a lakcímtörvény
Ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett tegnap az Állami Számvevőszék a BKV hat évvel ezelőtti járműbeszerzése miatt. A vizsgálat szerint azzal, hogy hitelfelvétel helyett lízingszerződést kötöttek, sok száz milliós kárt okozta
Királyi rendelettel 400 ezer rijálra (22 millió forint) emelték a gyilkosság után fizetendő vérdíj alsó határát Szaúd-Arábiában. A konzervatív királyságban pénzzel ki lehet engesztelni az áldozatok családját, ám a tevék árának emelkedése miatt a gyilkosok
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.
A Hezbollah különleges egysége használta a megsemmisített létesítményt.
Vekszler Péter fontos pozícióban képviseli Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.