Az alaviták központja
Kocsis Fülöp görög katolikus püspök nevét aláhamisították azokon az iratokon, amelyekkel egyházuk esztergomi papja átvette volna az Arany Alkony Idősotthonok fenntartását. A valótlan dokumentumok egyszersmind kilenc épület bérleti szerződéseit is tarta
Hesz Mihály a magyar kajak-kenu mitikus alakja. Nem azért, mert máig ő a sportág egyetlen olyan hazai bajnoka, aki a klasszikus, királyi kajak egyes ezerméteres távon olimpiai aranyérmet szerzett. Hesz Mihály – kajakos berkekben Misa – alázatossága, kemén
Megsérült a rendőri intézkedéstől a pénteken a Sziget Fesztivál bejáratánál megbilincselt és előállított Zagyva György Gyula és egy társa – ezt a jobbikos politikus közölte lapunkkal. A rendőrség szóvivője viszont azt mondta: senki sem tett panaszt a jogs
Legalább tíz polgári személy vesztette életét, huszonöt pedig súlyosan megsebesült tegnap reggel Latakia városban a szíriai hadsereg támadásában. A nyugat-szíriai várost a tengerről is lőtték hadihajók, és megmozdulások voltak Damaszkusz elővárosaiban
Az euróövezet adósságproblémáját nevezte a világgazdaság legsúlyosabb gondjának a Világbank elnöke. Sok szakértő egyetlen menekülési utat lát Európa előtt, a közös eurókötvény kibocsátását, melyben a 17 eurót használó tagállam megosztaná egymás között
Csak hosszú távon váltható ki a takarmányban felhasznált génmódosított szója – vélik a vidékfejlesztési tárca szakértői, miközben a természetvédők szerint az erre irányuló erőteljesebb fogyasztói igény esetén ez akár már most is megoldható lenne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Tombol a kettős mérce.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.