Októberben indul az eszközkezelő
Ausztriában nem kell nagyítóval keresni a turizmusban és vendéglátóiparban dolgozó magyar munkaerőt. Az azonban kevésbé ismert, hogy a szomszédos ország idegenforgalmának irányításában is sok magyar szakember közreműködik. Olyanok, akik akár a hazai tu
Ausztriában nem kell nagyítóval keresni a turizmusban és vendéglátóiparban dolgozó magyar munkaerőt. Az azonban kevésbé ismert, hogy a szomszédos ország idegenforgalmának irányításában is sok magyar szakember közreműködik. Olyanok, akik akár a hazai tu
Meg kell ismételni az eljárást annál a tizenhárom vádlottnál, akikről a Fővárosi Ítélőtábla szerdán jogerősen kimondta, hogy nem évült el a vád szerinti bűncselekményük, a közokirat-hamisítás – jelentette be a Hunvald-per tegnapi tárgyalásán Vincze Pir
Csak hajszálnyira állt a történelmi csúcstól a svájci frank árfolyama tegnap: 225 forintnál is többet kellett adni az alpesi fizetőeszközért. – A görög válság elhúzódása miatt tartósan 220 forint felett maradhat a svájci frank értéke – mondta a Magyar
HUNGARICUM
Az Európai Unió stratégiai érdekének nevezte a török csatlakozást Martonyi János külügyminiszter tegnap az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságában, amikor magyar minisztertársaival együtt értékelte az unió féléves magyar elnökségének teljesítményé
Borús hangulat uralkodott tegnap is a tőzsdéken. A befektetők jellemzően szabadulni igyekeztek a részvényektől, s a biztonságosabbnak tekintett francia és német állampapírokba, a svájci frankba és a dollárba kezdték átmenekíteni pénzüket.
Még az állatvédő szervezetek is megkérdőjelezik a Négy Mancs nevű osztrák állatvédő társaság magyar termelők ellen alkalmazott módszereit. Előbb a hazai libamájtermelés, majd a nyúltenyésztés került a szervezet célkeresztjébe, most pedig úgy tűnik, ezú
Decembertől ismét önálló fővárosi intézménnyé válna a Margit-kórház. A Szentes Tamás főpolgármester-helyettes nevével fémjelzett javaslat azért meglepő, mert a főváros éppen most igyekszik megszabadulni az összes fekvőbeteg-ellátó intézményétől azzal, hog
Az állam akár vissza is veheti vagy éppen visszaperelheti azokat a privatizált cégeket, amelyek a magánosítást követően nem teljesítették a vállalt környezetvédelmi kötelezettségeiket. Az ügy kapcsán a rendszerváltásig visszamenőleg átvizsgálhatják az öss
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.