Politikai nagyüzem volt a hétvégén. Orbán Viktor elmondta a szokásos, ám ezúttal nyilvános kötcsei beszédét, ami most is telitalálat volt, mind a hazai vonatkozású megállapításai, mind a nemzetközi kitekintése is elgondolkodtató, izgalmas és mindenki számára érthető volt. Vele párhuzamosan Brüsszel Peti is próbálkozott egy beszéddel, ami nagyon gyengére sikerült.

További Poszt-trauma híreink
A Tisza Párt elnöke arcátlanul Kötcsén tartott rendezvényt, szeretett volna szerepelni, mert narcisztikus, önző lénye nem bírta elviselni , hogy akár egy percig is másról szóljon a közbeszéd. Pedig másról szólt. Orbán Viktorról és a győzelmi tervről. Magyar Péter leszerepelt. Tarr Zoltán leleplezte az igazi tervüket, így neki a kínos magyarázkodás maradt, amit az emberek már nem vesznek be. Ahogy a miniszterelnök mondta, Gyurcsányék legalább a választás után buktak le, de Magyarék már a választás előtt földbe álltak a népnyúzó gazdasági tervükkel.
Azt, hogy mélyrepülésben van Magyar Péter és a Tisza Párt, az jelzi a legjobban, hogy az egyik leghangosabb támogatójuk, a mindig fröcsögő Pottyondy Edina még júliusban, amikor szintén elhangzott a mostani hétvégéhez hasonlóan két beszéd – akkor Orbán Tusnádon beszélt, Magyar pedig Székesfehérváron – még lelkesen a következőket írta a Facebook-oldalán:
„A Fidesz elkezdett visszafelé evezni, a Tisza meg előre. Tegnap először éreztem azt, hogy Magyar már nem kizárólag az Orbán eltakarítására és gyűlöletére koncentráló O1G-identitást szolgálja ki, illetve nem is a neres berögzültségei felől közelít, hanem elkezdett egy önálló politikai személyiséget növeszteni. Kiállt egy világos külpolitikai vízióval, ami egybeesik Magyarország ezeréves törekvésével és mindazok igényével, akik egy gyarapodó és biztonságos országban szeretnének élni.
További Poszt-trauma híreink
Mára már elillant a lelkesedés, az optimizmus és a gyalázkodás mellett mindössze Magyar Péter mentegetésére tellett tőle:
„Nem kell hozzá pszichológus- vagy politológusdiploma, mert az elmúlt hetek eseményei alapján is elég nyilvánvaló, hogy Orbán bármire képes a hatalomért. Nem számít a költségvetés, nem számít az infláció, nem számít, hogy sokszorosan cáfolt hazugságról indítanak nemzeti konzultációt. Nem számít se isten, se ember, se igazság, se valóság. Csak Putyin. Még azt is kinézem belőle, hogy a slim fit, avokádó lattés Messiásra válaszul botoxolásba kezdett. Mondom, bármire képes."
További Poszt-trauma híreink
Az internet vicsorgó démona ezzel a posztjával bedöntötte Magyar Péter ördögi tervét. Mivel a Tisza Párt elnöke érezte, hogy Tarr cimborája nagyon csúnyán elárulta a valódi céljaikat, hazugságnak, fapofával mesterséges intelligenciával készült trükknek próbálta meg beállítani a Tisza-adó napvilágra kerülésének a tényét. Pottyondy azonban kétségbeesésében lihegve sietett, hogy elmondja ő is, hogy ez az egész egy nagy hazugság, egy fideszes trükk, de ezzel az átlátszó dumájával csak annyit ért el, hogy így még nyilvánvalóbb az, hogy bizony Magyarék durván meg akarják sarcolni az embereket.
Pottyondy jobban tette volna, ha hallgat, mert ez a kétségbeesett kapkodás nagyon átlátszó volt. Péter nem fog neki örülni.
Borítókép: Pottyondy Edina (Fotó: képernyőkép/YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Orbán egyik legnagyobb ellenfele teljesen kiakadt Magyar Péter alpári követőire
Azért mindennek van határa.

Magyar Péter megkapta élete legszörnyűbb karácsonyi ajándékát
Erre nem számított.

Magyar Péter masírozik a szakadék felé, és közben a balosok rémálma húzza a talpalávalót
Ezt nem teszi a fa alá a Tisza Párt elnöke.

Pottyondy Edina padlóra került, fényesen bevált Orbán mesterterve
Nagy a kétségbeesés, immár van ellenfél is a pályán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!