Eddig is merész eredményeket hoztak ki a manipulációs kerekasztal közvélemény-kutatói, de a tegnapi Medián-kutatás túlment minden határon. A valóságtól teljesen elrugaszkodott, vágyvezérelt adatok láttak napvilágot.

További Poszt-trauma híreink
A Medián kutatása szerint ugyanis már húsz százalékra nőtt a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben. Orbán Viktor a közösségi oldalán úgy reagált a felmérésre, hogy Hann Endrét, a Medián vezetőjét átsorolta a humorista kategóriába. A balos humoristák közül viszont ő a legjobb a miniszterelnök szerint.
Gratulálunk, ebben a tiszás mezőnyben nem kis teljesítmény!
– tette hozzá.
Nem volt alaptalan a miniszterelnök vitriolos posztja, mert kijött közben a Nézőpont mérése is.
További Poszt-trauma híreink
– A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint továbbra sincs változás a pártversenyben. Egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 45 százalék lenne, míg a Tisza-lista negyven százalékot kapna. Rajtuk kívül csak a Mi Hazánk Mozgalom tűnik biztos befutónak, az eddig mért legmagasabb, nyolcszázalékos eredménnyel.
Nem kell már sokat várnunk és lehull a lepel, kiderül az igazság. Kíváncsi leszek majd arra, hogy például a most lelkesen tapsikoló, az ellenzéki sajtót végighaknizó Török Gábor miként fogja majd elítélni Hann Endrét és a Mediánt, ha történetesen a Fidesz nyeri meg a választást.
További Poszt-trauma híreink
Van egy olyan érzésem, hogy valahogy meg fogják magyarázni, mint mindig.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en






























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!