Hiszi a „píszí”
Az utóbbi két évben több mint tíz százalékkal csökkent a kiadott könyvek száma és több mint húsz százalékkal a kötetek példányszáma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből. Nem csak az áremelkedés a probléma: egy átlagos magyar tavaly 6200
Jelentősen fel fog gyorsulni az igazságszolgáltatás, ha a parlament elfogadja a beterjesztett törvénymódosító javaslatokat – derült ki Cser-Palkovics Andrásnak, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága elnökének tegnapi sajtótájékoztatóján. A törvények
Periratot készített egy ügyvéd azon devizahiteleseknek, akik kártérítési pert indítanának a hitelező pénzintézetük ellen. A dokumentumot bárki szabadon felhasználhatja. Közben tegnap a parlamentben is vitáztak a képviselők az árfolyamrögzítésről és az
Az MSZP hét végi kongresszusán megkísérelhetik, hogy a Gyurcsány Ferenc kezdeményezte pártszavazást lefújják. Írásaikban Gyurcsány és Szekeres Imre is a pártszakadás lehetőségét vetette fel tegnap az egyre személyeskedőbb viták miatt. Informátoraink sz
Tízből nyolcan helyeslik, ha az állam a tartósan munkanélkülieket állami beruházásokon közmunkára kötelezi – áll a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz részére készített legfrissebb felmérésében.
Több jazz- és bluesnagyágyú is érkezik a nyári fesztiválszezonban Veszprémbe, Paksra és a Budapest Jazz Clubba: a VeszprémFest nyitónapján Gilberto Gil koncertezik a királynék városában, Ravi Coltrane július 18-án lép színpadra a Budapest Jazz Clubban, Jo
Politikai megmozdulásnak tartja a honvédelmi miniszter és a Honvédszakszervezet elnöke is, ezért elítéli a mai bohócforradalmat. A négy szakszervezeti konföderáció tiltakozó akcióját több civil szervezet szolidaritásáról biztosította, a Liga pedig sztrájk
A fához legközelebb esett alma – ezzel a címmel írtunk cikket tavaly áprilisban Bacskai Balázsról és edző édesapjáról, Bacskai Imréről. Bunyósunk akkor még „csak” egy kis sportág nagy tehetségének számított, hogy aztán szinte napra pontosan egy esztendeje
A jövő év végétől mindössze két országos központ fogadja majd a 112-es számra érkező segélyhívásokat. A jelenlegi, nagyon rossz eredménnyel üzemelő rendszer fejlesztésére ötmilliárd forintot költenek.
KÉPERNYŐ
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.