- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum

Maszlai József, az eb

Folytatódó letartóztatások Szíriában

Röviden

Milliárdos vagyonvesztés a vízműveknél
Másfél milliárd forintot is meghaladó vagyonvesztést állapítottak meg a szakértők az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt.-nél az előző menedzsment visszaélései miatt tavaly elrendelt vizsgálat nyomán. Kiderült, a korábbi menedzsment egyeb

Vádlottak padján a csalók

Nem lehet elbújni az ÁSZ elől
Az állami vagyon védelmét erősíti az új alkotmányhoz kapcsolódó első, az Állami Számvevőszékről szóló sarkalatos törvény, amelyet tegnap nyújtott be a parlamentnek az Országgyűlés gazdasági bizottsága. A jövőben az ÁSZ az ügyészséghez fordulhat, ha észrev

Bűntett lehet az orvvadászat
Az új büntető törvénykönyv külön nevesítené az orvvadászatot, és a tényállás lefedné az összes olyan elkövetési formát, amelyet a vadászati törvény tilt – közölte lapunkkal az igazságügyi tárca. Az illegális vadelejtés önálló bűntetté nyilvánítását a v

Mi van Sukoróval?

Kalandorok a földpiacon
Noha a külföldiek földvásárlási tilalma 2014-ig érvényben van, jól csengő ajánlatokkal ma is bombázzák a nyugati határszélen élőket, főként osztrákok. Egy lapunk birtokába került levél arról tanúskodik, hogy egy befektető – aggályos módon – egész falvakat

Horváth: Szavazás a világbékéről is?
Azon kérdések színvonala, amelyekről Gyurcsány Ferenc pártszavazást tartana az MSZP-ben, nem magasabb annál, mintha a világbékéről szavaznának – jelentette ki Horváth Csaba, a szocialisták budapesti elnöke.

Nemzetközi porondon a Tesco egerei
A Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal tegnap kezdte meg a hazai Tesco áruházak ellenőrzését, miután a multicég üzleteiben egerek bukkantak fel. Az ír fővárosban március végén zártak be egy Tesco áruházat, miután egerek lepték el az üzletet. Eközben

Megelőzték az angolokat
Szinte egy időben jelent meg az MTA honlapján és a brit The Telegraph napilapban a hír, hogy jelentős eredményt érték kutatók el a szélütés és a szívinfarktus kezelésében. Míg az angol újság saját kutatóik áttöréséről beszél, az Akadémia szerint magyar

Pakisztán nyomás alatt

Kartellben árulták a GPS-eket?

Fenyő-ügy: ma ismertetik a bizonyítékot

Oroszország visszanyerte az önbecsülését
Kevesen rajzolták meg annak idején olyan szatirikus éllel a szovjet rendszer visszásságait, mint Jurij Poljakov, aki ma, két évtized múltán ugyanilyen hévvel tűzi tollhegyre a kapitalizmus felszínességét, elidegenedettségét, a Szovjetunióban szocializálód

A rendőrség keresi a volt polgármestert

Házmesterek nyilvántartása
Társasházi nyilvántartás kialakítását sürgeti a közjegyzői kamara. Az állami regiszter a társasházak legfontosabb információit – például a közös képviselő nevét és elérhetőségét – tartalmazhatná. A cégjegyzék mintájára kialakítandó hivatalos lajstrombó

Dolgozatjavítás törvény szerint?
A diákönkormányzatok által felhasználható tanítás nélküli munkanapok számának növelését, a dolgozatok kijavítási határidejének jogszabályban való rögzítését kérik a diákok a kormánytól – derül ki a diákparlament 22 pontos ajánlásából. A tanulók ugyanak

Fontos híreink
Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó
A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Orbán Viktor találkozott az eltűnt fiúval + videó
A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

